Századok – 1882

ÁLLANDÓ ROVATOK - Magyar Történelmi Társulat - 68

TJlECZA. 69 számot kiteszi, liaiioiii a tanárok, papok, tanítók lelkes és mivolt csoportja. lis most az óriási csapástól látogatott Szeged újjáalakításának s felemelkedésének első évében siet tömegesen beiratkozni társulatunk tagjai sorába. Hogy a másik vidéken, — mely az új tagok nagyobb contingensét szolgáltatta, — Sárosmegyében tért foglaltunk, azt azon lelkes és tüntető fogadtatás után, melyben nem minket, hanem a magyar történetírást részéltették, — mindenki természetesnek fogja találni. Annyival megnyugtatóbb reánk nézve ez az eredmény, mert társulatunknak fenállása óta még nem volt éve, melyben a halál annyi áldozatot követelt volna, mint épen a lefolytban. A régi gárdának tagjai közül, kik megalakulásunk bölcsöjőuél már ott voltak, lmlottak el ez idén tömegesen. A választmány vesztesége is súlyosabb volt ez idén : két kitűnő és munkás tagját gyászolja az, kik társulatunk folyóiratainak is díszei voltak, a megboldogult lic'vész Imrében és Fabritius Károlyban. Hogy magára a választmány működésére térjek át : munkásságának eredménye a közönség előtt fekszik. A »Századok«, a »Történelmi Tár« szokott terjedelemben jelentek meg: hatvan íven az első, ötvenen a második, liogy feladatuknak mennyiben feleltek meg, arról a közönség dolga Ítéletet mondani. A választmány s a szerkesztői bizottság mindent elkövettek, hogy a méltányos igényeknek megfelelhessenek. Jól tudom, hogy az évek szaporodtával mindig nagyobb és fokozottabb munka vár reánk. Mennél több anyag van felszínre hozva, mennél több levéltár van kikutatva, minélinkább ismerjük a külföldön eddig elrejtett anyagot : annál nagyol)!» buzgalommal kell hozzá látni, hogy az anyag beillesztessék a magyar történetírás keretébe. Nem a mi érdemünk, hanem az idő fejlődésének természetes következménye, hogy az ifjabb nemzedékben szaporodik azok száma, kik a régi munkásokhoz csatlakoznak s kik ifjú hévvel s lelkesedéssel dolgoznak a magyar történetírás még eddig nagyon sok homályos pontjának felderítésén, vitás kérdéseinek eldöntésén. I >e épen az a körülmény, hogy még rendkívül sok a teendő, teszi óhaj tandóvá azt, hogy a társulat erőben, számban gyarapodjék. Választmányunk valóban nyugodt öntudattal mondhatja el, hogy a mit a közönségtől kap, azt a közönségnek adja vissza. Ha tehát a közönség eljöttnek látja az időt — mint mi is meg vagyunk arról győződve, hogy már itt van az •— hogy munkásságunk terét szélesbítsük : tegye azt tömegesb pártfogásával lehetővé. Főkép a magyar vidékeknek figyelmébe nom ajánlhatjuk eléggé, hogy a múlt és jelen közt szerves összeköttetés van. A vitae magistra-nak csak akkor van értelme, ha a múltból igyekezünk meríteni ; — dc az igazán a közönségé a mit mi, a közönség munkásai, merítünk a múltból. Kétségtelen igaz, hogy a mi munkásságunk nagy támaszt nyer az akadémia történelmi bizottságának munkásságában, hogy ez tömegesen adja a forrásokat, miket mi csak szűken nyujthatunk ; de kell, hogy azoknak a forrásoknak a magyar történetírók tolmácsai legyenek. ITa a közönség