Századok – 1882

Értekezések - LÁNCZY GYULA: Válasz Thaly K. észrevételeire. 682

688 tárcza. Én különben tanulmányomban hivatkoztam arra, hogy miként Széchenyihez intézett leveleiből kitűnik, Pálfii tartóztatta az alája rendelt ráezságot és kegyetlenkedéseit, vadságát, melyet, jóllehet fékezni nem bírt, utálni látszott. Szalay is egylielyütt hivatkozik erre. Thaly ezzel szemben felidézi azon kegyetlenkedéseket, melyeket az 1706-ki hadjáratban állítólag Pálffi által »felhajtatott« ráezság elkövetett. Miután én emlékezetből egyszerűen csak leirom, mit élőszóval elmondandó valék s ezúttal semmi új kútfő nyomozást nem teszek, Thaly ezen ténybeli állítását nem akarom bírálat alá venni ; holott ilyes vizsgálat — miként azt az Ocskayjáról а »Budapesti Szemlében« megjelent alapos bírálat mutatta, — Thalynál még efe'le ténykörülményekre nézve is felette szükséges és néha csudálatos eredményekre vezető. Mindazonáltal, egész általánosságban megjegyezni kívánom, hogy ennek a ráezságnak közreműködése a Iíákóczi-féle felkelés folyamában, kurucz részről sem volt mindig megvetve. Rákóczi kezdettől fogva szemet vetett reá. Thaly K. Rákóczinak egy rendeletét idézi, mely szerint »ráczoknak nincs pardon.« Nyilván azon 1703-iki felhívásra cze'loz Thaly, mely a végén ugyan a ráezságnak gyerekestül való kiirtásával fenyegetödzik, melynek egész tenora és tartalma azonban odairányúlt, hogy a ráezságot, szenvedéseikre való hivatkozással és biztatásokkal, a felkelőkhöz való csatlakozásra bírja. Ez Rákóczinak egyik kedvencz eszméje, a mi ellen nem lehet semmi kifogás. Károlyi naplóiból ismételten kitűnik, hogy öt Rákóczi hol a bácskai ráczok édesgetésére utasította, hol kímélésükre szólította fel; sőt Károlyi Sümegen •—a különben önként jelenkezett — ráczok küldötteivel alkudozott is egy nagyobb fegyveres csapat kiállításáról. IIa ezen kísérletek ezélhoz vezettek volna, akkor a »ráez csürhe«, mint Thaly nevezi, a Rákóczi táborában minden valószínűség szerint épen azon garázdálkodásokat viszi vala végbe, melyeket a császári ügy szolgálatában folytatott, mert hogy ilyenek alkalmilag a kurucz tábortól is kiteltek, azt az Ocskay és vak Bottyán dandárjainak viselt dolgai bőven megmutatták. De azért senkinek sem jutna eszébe, Rákóczit dühöngő szörnyetegnek feltüntetni ; Thalynak bizonyára legkevésbé. Sőt ki tudja : vájjon ez a be'rencz guerilla-had akkor nem szerepelne-e a »szabadsághősök« sorában? A mit Thaly Kálmán az ónodi gyűlésről mond, az is több tekintetben felette érdekes és nevezetes. A legnevezetesebb mindenesetre az a rövid megjegyzés, mely egy igénytelen jegyzetben (századik lapon) van mintegy elbujtatva. Eszerint az »ónodi abrenunciatió .. . csak válasz volt az 1706-iki békealkudozásoknak császári részről lett megszakítására,« tehát azon békealkudozások megszakítására, melyeket Rákóczi soha komoly szándékkal nem folytatott s a melyeket még az utolsó perezben is, midőn már minden veszve volt, meg akart hiúsítani. Pedig, hogy mi lett légyen az ónodi gyűlés és detronisátió valódi indoka, az már régen napfénynél világosabb és történészeink által constatált dolog. A franczia