Századok – 1882

Értekezések - DEÁK FARKAS: E. Renan: Marc Aurele et la fin du monde antique. 593

történiíti irodalom. 600 lia a rómaiak győzni akarnak, két élő oroszlánt dobjanak a Dunába. A jövendőmondó parancsnak nagy ünnepélyességgel tettek eleget, maga a császár főpapi (pontifex) ruhába öltözve vett részt az ünnepélyen. Az oroszlánokat a vizbe vetették, de azok az ellenkező partra úszva, s valószínűleg elfáradva és átfázva, erejöket elvesztve érkeztek meg s a barbárok által agy on ver ettek. Másnap pedig a rómaiak csatát vesztettek.1) A szent császár — mint némelyek nevezik — a 178. évben K. u. aug. 5-én eltávozott Rómából fiával Commodussal együtt, a Duna mellé, hogy az örökösön megújuló háborút már egyszer bevégezze. Szerencse kisérte lépteit s Avidius lázadása nélkül czélját is érte volna. Még csak néhány hónapi kitartásra lett volna szükség ; de szerencsétlenségre a császár nagyon elgyengült. Gyomrát rontotta el, s néha egész napon át csak néhány adag tliariakot3) vett be. Csak akkor evett ha erőre volt szüksége, hogy a katonákat beszédével bátoritsa. Ugy látszik, Yindobona volt a főhadiszállás (ámbár Tertulian és Philostrates azt mondják. hogy a császár Sirmiumban halt meg) s ragályos betegség uralkodott e vidéken, mely a légiókat évek óta tizedelte. A 180-ik év márczius 10-én rosszul lett3

) s azonnal üdvözlé a halált mint várt vendéget. Nem evett és nem ivott semmit, úgy beszélt, mint a ki sírja szélén áll. Magához hivatta Commodust s erősen kérte, hogy végezze be a háborút s hirtelen hazautazással ne árulja el az állam érdeket. Betegsége hatodik napján hivatta barátit, s a szokott hangon beszélt velők a dolgok hiábavalóságáról s könnyed iróniával jegyezte meg, hogy a halálból nem kell oly nagy dolgot csinálni. Barátai, sírtak : »Mért sirattok engemet. Gondoljatok a hadseregre. Én csak megelőzlek titeket!« Kérdezték, hogy kinek ajánlja fiát? »Nektek — felelt ő — ha méltó lesz reá és a halhatatlan isteneknek!« A hadsereg vigasztalhatatlan volt, mert imádta Marc-Aurélt s jól látta, minő nyomorúság vár reá az ő halála után. A császár mégegyszer össze szedte erejét s Commodust bemutatta a katonáknak s már annyira gyakorolta volt magát az éles fájdalmakon való uralkodásban, hogy arcza e gyilkos perczekben is szelid volt. A hetedik napon érezte közel végét. Csak fiát bocsátotta magához, de néhány perez múlva őt is kiküldte, nehogy rá x) A munka 50-ik lapján, hol Renan ez episodot említi, ily idézet áll : Colonne Antonine, Bellori pl. 13. — 2) Régi divatú erős szer gyomor bajok ellen. — 3

) Habár Dion határozottan állítja, nem valószínű, hogy fia Commodus mérgezéssel siettette volna atyja halálát. (485. lap) Jólehet ez a Commodus a legrosszabb és gonoszabb emberek egyike volt,