Századok – 1882

Értekezések - CSÁNKI DEZSő: Az országos levéltár kiállítása. 514

tábcza. Napjainkban, midőn egyik kiállítás a másikat éri, s legközelebb is egy érdekes és tanulságos könyvkiállítást láthattunk — természetesnek tűnik fel az országos levéltár hasonló vállalkozása. Csakhogy a levéltár jóval szerényebb igényekkel lép elő. Tagadhatatlan, hogy ha valahol, úgy bizonyára az országos levéltárban lehetne az öt osztálynak hazánk valamennyi korszakát betöltő tartalmúból egy rendkívül érdekes kiállítást alkotni : autogrammokból, aláírásokból, pecsétekből, czímerekből, érdekes és fontos oklevelekből. A mostani kiállításnak azonban nem ez volt a czélja ; sőt kiállításnak •—• e szó használatos értelmében — alig is nevezhető. Ma már megszoktuk, hogy kiállításban a rendestől eltérőt és a szemnek hízelgő dolgot keres a közönség nagy része. Ily értelemben a levéltár kicsiny collectiója nem elégítheti ki a vérmesebb igényeket. De az a publicum, a mely a levéltárakat rendesen látogatni szokta, — a kül- vagy belföldi szakértő, ki országos levéltárunkban, mint nagy múlttal bíró állami intézetben, hazánk történelmének legfontosabb eseményeire vonatkozó okleveleket keres áttekintésül : bizonyára megelégedéssel és élvezettel vizsgálja végig a közszemlére kitett 88 db oklevelet. Külföldi levéltárakban is szokásos : összegyűjteni a fontosabb és históriai vagy más szempontból nevezetes okmányokat, hogy a közönség, melynek sem ideje, sem alkalma nincs a levéltár anyagáról tájékozást szereznie, — egy ily gyűjteményből némi áttekintést nyerhessen. A gondolat, hogy hasonló collectio a mi állami levéltárunkban is létesíttessék, dr. Pauler Gyuláé, az országos levéltár főnökéé. Az alap erre régebb idő óta meg volt már az u. n. »eista raritatum«-ban, mely a magyar kincstári levéltár gyűjteménye volt még abból az időből, midőn ez nem képezte a mai úgynevezett »országos levéltár«-nak egyik szerves részét. Mióta azonban a helytartósági, cancellariai, erdélyi kormányszéki, curiai levéltárakkal a régi kamarai levéltár is egyesíttetett, sőt az összes állományból »diplomatikai levéltár« nevezet alatt egy új osztály is alkottatott — a régi kincstári levéltár »cista raritatum«-ának jelentősége tetemesen megcsökkent. Azt tehát a többi osztályokból új szempont szerint kiegészíteni, az oda nem tartozókat mellőzni, az így összeválogatott okmányokat egy szerves egészszé csoportosítani, s a ritkaságok ládájába való szigorú elzárás helyett — a mennyire lehetséges — az érdeklődő közönség számára közszemlére kitenni : az országos levéltárnoknak régi óhajtása volt. De a terv kivitelével várni kellett — az ezzel járó tctcmcsb költség miatt. Az oklevelek kritikai összeválogatásának munkája azonban lassankint folyton folyt, úgy, hogy midőn az állvány költségei utalványoztattak, alig volt hátra más munka, mint az állványokban való elreudezkedés. S a szempont, mely szerint az oklevelek összeválogattattak, az volt, hogy »mindazon okmányok, melyek tartalmuknál vagy kiállítójuk személyénél fogva történelmünk valamely mozzanatára egy, vagy más