Századok – 1882

Értekezések - ZILAHI KISS BÉLA: Tököli Imre és a bújdosók. 399

416 különfélék. P. Gábornak ezen megbízásáról maga a fővezér emlékezik meg naplójában,1) bol igy ír : »Az éjjel megkísértetett, valamint a brandenburgiak, ugy a most érkezett p. franciscanus által njonan feltalált tűzmű által a résre gyakorta helyezett czölö­pöket elégetni, mivel azonban a bajorok ezt az ő oldalukon nap­pal a kívánt eredménynyel megtették, ott, habár valamivel mere­dekebb, de nincs oly távolság, mint a mi oldalunkon, azért a törökök itt elővigyázattal voltak és alkonyatkor számos szurok­koszorút függesztettek a résre, úgy, hogy a dragonyosok, kik erre ajánlkoztak, nem férhettek alkalmatosan hozzá, és az ellen­ség által a mi vonalunkon túl azonnal észrevétettek ; ennek követ­keztében kénytelenek voltunk a nappalt bevárni, hogy az ágyúk törjenek nyílást a czölöpök között, és azok mellőzésével a bejára­tot magunknak könnyíthessük.« A törökök elővigyázata ekkép meghiúsította, hogy a páter igyekezetét, hogy mesterségét bemutassa.2 ) Míg ismét erre alkalom nyílott, addig alkalmas műhelyé­ben kellőleg elhelyezkedett, mely a többi tüzéri műhelyekkel együtt mai újlaki templom környékén állott. Ott állottak a bran­denburgi, a császári tűzművesek és Gonzales műhely sátraik, P. Gábor a császári sátrak egyikét bírta használatul.3) A tűzmű vei­hez szükséges lőport és más anyagot, szintén a császári tűzműve­sekkel együtt nyerte ; holott Gonzalesnek külön kiadatott szük­séglete. Erről a tűzanyagról szóló jegyzékek kezeskednek.4 ) *) Tagebuch der Belagerung von Ofen im Jahre 1686. Rödernél, Des Markgrafen Lud. Willi, v. Baden Feldzüge wider die Türken. I. köt. Urkunden. 70. 1. 2) Zenarolla prépost, anélkül, hogy a meghiúsulás okát adná, írja: »11 Padre Franciscano .... con sue inuentioni di fuoco volse abbruggiare la nőtte (26-ról 27-re) le palizate Nemiche supra la brec­cia ; riusci pero con poco buon effetto, mentre, öltre il non hauer abbrug­giati li pali, costo a S. A. quella proua alcuni huomini, che vi restarono morti, et alcuni feriti.« 97. 1. 3) A »Curiose Continuation der Hung. Türkischen Chronik «-hoz csatolt térképen előfordulnak a tüzmüvesek műhelyei Budától Ó-Buda felé való irányban, a következő sorrendben: »49. sz. A brandenburgi tüzmüvesek műhelye, 50. sz. Az úgynevezett spanyol műhely, (Gonzales Antalé.) 51. sz. A császári tüzmüvesek műhelye.« Itt dolgozott Tüzes Gábor is. 4) Esatissima Specificatione di tutti Ii cannoni et altri atrezzi militari etc. Zenarollanál, i. m. hol a czím : »Dell' inuentione del Spagnolo Don Gonzales« háromszor önállólag fordul elő. 191., 2., 3. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom