Századok – 1882

Értekezések - ZILAHI KISS BÉLA: Tököli Imre és a bújdosók. 399

és л dujdosók. 407 geti az elfogatási parancsot, s javasolja, liogy hűsége próbájáül idézzék meg az udvarhoz. Ipjától, a Jediculában senyvedő Bélditől, levelet kap, s azt árulása bizonyos jeléül magyarázzák. Szenvedélyesen kifakad üldözői ellen. Vádjai közt sok az alapos, mi épen igazsága által ingerelte föl a kedélyeket. Többé nemcsak Tökölit, Telekit birálja, hanem a fejedelmet is. Megróvja lágyságát, hogy önszántából semmin sem lendit, fölhányja jámborságát, hogy cselekedetei nem eshetnek erkölcsi beszámítás alá, mert ritkán tud róluk. A bujdosókat bizalmuk megingatásával akarta a hűségre visszatéríteni. Esküdözött, hogy őket szándékosan áltatják, hogy vérükkel kereskednek, hogy a német király Apafival szóba sem áll, s hogy Apafit a porta sem hatalmazta föl támogatásukra. Tököli szörnyülködik e vádak hallatára, mint istentelenségeket hozza forgalomba és hűségesen megírja Telekinek. Pár év múltán, midőn a bujdosók vezéri székében megszilárdult, maga sújtja hasonlókkal az erdélyi udvart és mindenható miniszterét. Wesselényi erőlködése a végbeliek hűségén, Tököli ügyes »practicáin« megtört. A végből kiszorult, s már csak az ellenség földjén érezhette magát biztosan. Teleki sem vonakodott annyira mint előbb, az erőszaktól, hogy a méregfogat kitörjék, mely utóbb is még árthat. Wesselényi nem mert az udvarhoz menni, magát a vádak alól tisztázandó. Tökölihez fordul tehát, hogy vele egyezkedjék. Inti, ne bizzék Telekiben, ne a gyönge fejedelem vonzalmában ; bizalmát kijátszák, s nem is kell nagy szorultságban lenniök, hogy a királytól mindkettőjük kiadásával vásároljanak békét. A jó egyetértés fejében igéri, hogy mutat módokat visszaszerezni magyarországi javait és megtartani az erdélyieket. Megengedhető túlzással szól a török jóakaratáról, mint a kiben egyedül bízhatnak. Ez úton sem ment sokra. Tököli talán akkor sem hajlandó egyezkedni, ha lemond a vezérségről, a mit azonban magának kötött ki, s Tökölinek a második helyet szánta. A sikernek misem ártott inkább annál, hogy kapkodott, reménytelenségét maga árulta el. Tököli láthatta jól, hogy a gyümölcs megért, egy-két rázásra ölébe hûll, s bizony nem volt hajlandó visszafor -dúlni a czél elől. Nyíltan nem utasította vissza az ajánlatokat, színből alkudozott, hogy időt nyerjen. Az alkalom nem soká váratott magára. Az 1679-iki ősz elején Wesselényi kifáradt a meddő küzdésben, hogy vetélytársával egyértelemre jusson, vagy hogy a hadakat s az udvart mellőle elvonja. Már nem bízott a fejedelmi menedéklevélben sem, s azon iparkodott hogy Erdélytől lehető távol, a hűséges mezeiek közt huzza ki a telet. Ép a hajdúság felé tartott, midőn Tököli váratlanúl, vérontás nélkül elfogatta. A somlyai kapitány már értesítve volt,