Századok – 1882
ÁLLANDÓ ROVATOK - Magyar Történelmi Társulat - 257
260 tárcza. Az avarkor 8 lapot foglal el, a rövid történelem mellett az avar leleteket elősorolja ; majd fölemlíti a szent-galleni szerzetesnek Adalbert katona után az avarringekre vonatkozó előadását, melyre kimondja, hogy ez, mint afféle obsitos katonának nagyított, s részben valótlan elbeszélése komoly figyelemre nem méltó. Ezt azonban ily egyszerűen elvetni nem lehet, mert az avarringek léteztek s nyomaik ma is fenvannak, s ezeknek — mi még meg nem történt — szakértői részletes átvizsgálása előtt Adalbertet valótlan előadással vádolni nem lehet. A magyar vezérek kora 9 lapra terjed. A magyarok bejövetelét határozottan 895-ik év késő őszére teszi; a honfoglalást a névtelen jegyző nyomán adja elő, elmondja, hogy a Kiewnél csatlakozott kunok vezérei mint nyerték el jutalmul Borsod-inegyét és Miskolcz területét. Szerző előtt azonban igen feltűnő, hogy Árpád mennyire igyekezett az elfoglalt területeken legelőször is a kunokat letelepíteni s maga iránt lekötelezni. Ennek okául azt hozza fel, hogy a kunok mind útközben, mind itt a hazában rakonczátlanok lévén, jónak látta őket Árpád dús adományozással azonnal letelepíteni, hogy őket lecsöndesítse, és »mozgó hadseregét e kevésbé megbízható elemtől megtisztítsa;« mindezen állítását szerző azzal indokolja, hogy, »úgy kellett lenni a dolognak.« Ez azonban nem így volt, ezt a történelem sehol nem mondja és nem igazolja, hanem a névtelen munkájában azt olvassuk, hogy a két kún vezér nagy sokasággal Árpád nemzetéhez csatlakozván, ezzel egyetértve igen tevékeny részt vettek a honfoglalás nagy munkájában ; a, fentebb neheztelt dús adományozást megelőzte Ung várának ostromon bevétele, a Tisza és Bodrogköz elfoglalása, Borsova vár megvívása, Szalánhoz követségbe Ond és Ketel kun főembereknek, s kémlelés végett Tarczal kún vitéznek küldése stb. ; mindezek hű és erélyes szolgálatai indították tehát arra Árpádot, hogy a »nem lázongó«, s nein »kevésbé megbízható elem«-nek, hanem hű fegyveres bajtársainak tapasztalt kunok hűségét ajándékozások által kitüntesse. Borsodmegyében e kúnpalócz telepítve'nyek maradványaiként felemlíti szerző a M.-Kövesd, Nagy-Mihály és Tard vidéki matyókat, kik mind kinézés, mind nyelvkiejtésökre nézve sokban eltérnek a gömöri és felső-borsodi palóczoktól ; a Mátra és Bükk vidékén maradtak fenn az igazi kúnok ivadékai. Reményleni lehet, hogy ezeket szerző részletesen ösmertetui, s a jelzett eltéréseket kimutatni fogja. Végül nem mellőzhetjük felemliteni, hogy szerző legelébb a névtelen jegyzőnél a »terra magna, que nunc vocatur Miskoucy« szavakban Miskolcz nevére reá találván, e név származtatását nem nagy szerencsével kisérli meg. Szerinte (38 I.) Miscutum keltaszerű szó, s jelent menedékvárost, mert a bronzkor kezdetén a korábbi lakosok a hegyek közzé diósgyőri földvárukba menekültek. így nyerte városunk a Miscw rómaiasan Miscutum nevet; ha pedig e név szláv eredetét fogadjuk el,
