Századok – 1882

Értekezések - ABSTEMIUS: Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen ism. 248

254 történeti irodalom. 254 Hollandiáról beszél. Tudvalevő s az osztrák kormány emberei által is akárhányszor elismert tény, hogy ezek segítsége óriási jelentőséggel bírt a mindig pénzszűkében levő bécsi udvarra nézve, sőt hogy támogatásuk nélkül ez egyáltalán képtelen lett volna Francziaországgal szembeszállani. Igaz, hogy azok azt nem tisztán igazságszeretetből, hanem saját érdekeik védelme kedvéért tették, de utóvégre is Ausztria liarczát'; vívták, nem a magukét. Mily viszás az, hogy előállnak majd két század múlva a bécsi kormány történetírói s nem azt veszik észre, hogy Ausztria a tengeri hatalmak segítsége nélkül tehetetlen lett volna, hanem azt, hogy néha félreértések voltak a szövetségesek között, a melyek egyik-másik követnek egy-egy rossz órát szereztek s ennek fejében neki állnak azok kalmár lelkületéről s haszonleséséről beszélni. Vagy szerintök önzetlenség, ha a bécsi kormány tartományokat szerez, de megsiratni való haszonlesés, hogy Anglia is ráteszi Gibraltárra a kezét ? A mi Magyarországról van írva, nem tartozik a mű erős oldalai közé. Nem értik hazánknak sem múltját, sem jelenét, bizonytalanok a részletes ismeretekben. Ezen különben nem is lehet csodálkoznunk. A második kötet kivételével az arra vonatkozók csak másodrendű figyelemben részesülnek s a mi fő, e mű szerzői légmentesen elzárkózni igyekeznek minden magyar hatástól. Szerzők oly intézmény emberei, a mely szinte változatlanúl maradt meg a dualismus előtti időből. Ez természetesen megérzik rajtok. Magukról úgy beszélnek, mintha az 1867-iki kiegyezés soha létre nem jött volna (mindig cs. k. osztrák) s a megbukott egységes birodalmi törekvéseket úgy tüntetik fel, mintha azok képeznék Ausztria és Magyarország fejlődésének természetes irányát, Szerintök Magyarország alkotmánya külön jog és pedig olyan, a melynek megtartásával nem lehetett kormányozni. Ismerik a királynak oly természetű »reális jog«-át, a mely ellentétben áll a koronázási esküvel. Ok tehát a magyar alkotmányt legföljebb az opportunitás szempontjából vélik figyelembe veendőnek (ennek módja iránt, úgy látszik, eltérnek a nézeteik), de minden esetre igen hibásnak tartják a bécsi udvar azon mulasztását, hogy a magyarellenes népelemeket hazánkban nagyobb mértékben nem mozdította elő. A bécsi udvarnak e miatt tett szemrehányás magyarázataiból az is kitűnik, hogy az V- kötet szerzője teljességgel nincs tisztában hazánk akkori nemzetiségi viszonyaival. »A magyar elem hegemóniára irányuló törekvései sokféle akadályba ütköztek, első sorban a szláv lakosságnál, a mit a bécsi legmagasabb és legbefolyásosabb körök nem néztek rossz szemmel. Első eredménye volt ennek a horvátok és magyarok közti nyilvános ellen-