Századok – 1882
Értekezések - PAULER GYULA: Megye? Várispánság? 202
220 megye ? kerület, melynek élén az országnak valamennyi bírája állott, s annak speciálisán alá volt rendelve a semptei »várispánság.« Az adomány ugy látszik nem ment teljesen foganatba, mint Pesty is megjegyzi ; még ezután is fordulnak elő semptei ispánok, mi azonban nem lényeges a jelen kérdésre nézve, de lényeges az, bogy Chelleus fia Tamás, 1275-ben comes Posoniensis et de Semptey néven fordul elő egy királyi oklevél záradékában, mi épen nem bizonyítja a semptei comitatus alárendeltségét, szemben a pozsonyi főispánnal.1) IV. Kollár a megyében csak a várszerkezetet látta. Kovacbicb Márton György a várföldeket és a megyét teljesen külön kerületeknek képzelte. Botka megyéket lát, és bennük várispánságokat. Mi nemlátunk sem »megyét«, sem »várispánságot«, hanem csak »vármegyéket«, vagyis oly kerületeket, melyekhez a várispánnak kormányzata alatt — hogy Hajnik Imre szavaival éljek — »nemcsak várbirtokok tartoztak, hanem magán szabad birtokok is,« habár »a nemzet szabad tagjai — értsd a nemeseket — nem tartoztak sem személy, sem birtokjogi tekintetben, a várszerkezet, mint hatósági szervezet alá,«2 ) s igy van értelme р. о. IV. Béla intézkedésének, midőn Locsmán »várispánságot« — melynek »vármegyeiségét« eddig még senki sem vitatta — Lőriucz étekfogó mesternek ajándékozza : hogy a nemeseknek örökös, és szerzett birtokait határozottan ez ajándékozás alól kiveszi, mi pedig egészen szükségtelen, sőt értelmetlen dolog lett volna, ha — a Botka-Pesty-féle elmélet szerint — nemes birtokok is, bizonyos tekinben a locsmáni »várispánsághoz« nem tartoznak3). A vármegye tehát — a minőnek mi képzeljük — hasonlított némileg — bár minden hasonlat sántikál — a mai német birodalomhoz, melynek császárja Poroszországban a teljes souverainitast gyakorolja, mint a várispán a várföldeken ; a birodalom más részeiben azonx) Pesty i. h. 18. C. D. V/2. 245. 2) Hajnik Imre: Magyar alkotmány és jogtörténet I. 134. 1. 3) Esceptis possessionibus nobilium haereditarii empticiis atque donativis. Wenzl. i. h. VIII. 52.
