Századok – 1882

ÁLLANDÓ ROVATOK - Vegyes Közlések - 173

TÁRCZA. 173 VEGYES KÖZLÉSEK. — A MAGYAR ORSZÁGOS DIPLOMATIKAI 1.LVÉLTÁR fel Vall állítva. E hírt bizonyára örömmel fogadják mindazok, a kik középkori történelmi és kútfői tanulmányokkal foglalkoznak. Mert bár előreláthatólag nagy idő eltelik még, míg el lehet moudani, hogy a diplomatikai levéltár lészen van, — mindamellett a megfejtett dátumuk szerint szigorú rendben elhelyezett és utalólapokkal ellátott oklevelek tudományos ezélokra már most is teljesen kiaknázhatók. Eme nagyszabású diploma-gyűjtemény bizonyára egyik főműve a mult évtizedben újjászervezett magyar országos levéltárnak. Pauler Gyula, a levéltár mostani főnöke, meglehetős elhanyagolt állapotban vette azt át 1 875-ben. A mi a régibb okleveleket illeti, voltak ugyan hangyaszorgalommal kidolgozott elenchusok és indexek, némely káptalanok, konventek és magánosok diploma-gyűjteményeiről, sőt az u. n. »Neoregestraták« egész halmazát foglalák össze a mindennemű és korú okleveleknek : de tudományos alapon concipiált, a levéltár összes anyag-készletét — legalább bizonyos nagyobb korszakokra nézve — felölelő egységes terv merőben hiányzott. E hiány pótlására volt hivatva az újonnan szervezett levéltár. Csakugyan — egyébb rendezési munkálatok mellett — még az említett évben a megvalósulás stadiumába lépett ama terv, hogy a levéltár összes gyűjteményeiből szigoruan kcresztülviendő rendszer szerint egy önálló eollectio alkottassék, mely »diplomalikai levéltár« nevezet alatt, a Szent-István korától a mohácsi vészig terjedő magyar középkor összes okleveleit magában foglalja. A munkálatok vezetésével lovag Ováry Lipót allevéltárnok bízatott meg. De a folyó ügyek, a levéltár folytonos gyarapodása s a csekély anyagi erő nem engedé, hogy nagyobb személyzet bocsáttassék rendelkezése alá. A mű tehát csak lassan haladt, ámbár buzgalomban nem volt hiány. Aprólékos és nagy vigyázatot igénylő munkát kellett végezni, hogy a hatalmas anyag felett a szükséges áttekintést megnyerhessék. Voltak teljesen rendezetlen,részben elkallódott gyűjtemények, melyeket— mint pl. az eltörölt paulinus szerzetek levéltárait — előbb időrend szerint összeállítani s katalógusba venni elkerülhetetlen szükség volt. Azután következett a sok ezerre menő reversalisok kiállítása, hogy a dipl. levéltárban elhelyezendő oklevélnek a régi gyűjteményben is nyoma maradjon, s így a régi elenchusok se váljanak ez oklevelekre nézve használhatatlanokká. S csak ily s más spró, időrabló előmunkálatok után következett a tulajdonképeni rendszeres munka. Minden oklevél datuma megfejtetett, és pedig nemcsak a fő-, hanem a transsuminált okleveleké is. Egyszersmind minden oklevélről és transsumptumról utaló-lapok készíttettek, melyek az illető okmány keltét, kiállítójának nevét, az okmány pecsétjét és régi levéltári jegyét foglalják magukban. Ezután minden egyes oklevél gyűrődésnek ellenálló, egyforma nagyságú papirboritékba helyezte-