Századok – 1882

Értekezések - SALAMON FERENCZ: Mosaburg és megyéje. 89

M( »SA Iii) Kii újítva, az a salzburgi érsek valódi tulajdona 300 jobbágy telekkel s ugyanannyi szőllővel ? Azonban a hamisítványok, óvatosan használva, némi hala­vány világot vethetnek a tárgyra. Azok, természetesen, jóval későbbi keltűek, mint a hogy datumaik mutatni akarnák. Az álokmányban 8alapiur/iti-rő\ van szó; tehát a hamisító eltért a betűkre nézve is. Azonban lássuk, a térkép mely táján keresik az érdekeltek azt a rejtélyes helynevet ? A hamisítvány mondja azt, hogy Salapiugiti a Sala folyó mellékén fekszik. De nála már csak folyócska az, »fluviolus,» és ő sem érti alatta a magyarországi Szálát, — A X—XI. század­ban ennek hasznát sem vehette az altaichi apát, Továbbá a Sala­piugiti nála nem mint falu, vagy város, hanem mint egész megye szerepel, melynek határait biria, hét más helység tartozván bele. Ezek pedig nem Magyarországra, hanem steyer földre Cilly kerü­letébe vezetnek. Ebből csak azt következtetjük, hogy a X. és XI. századbe­liek ha Salapiuginről volt szó, azt. a Gurk és Száva mellékén keresték. Ott keresték a Sala folyót is, mely ott nincs és tán nem is volt : — annak eredete az ő képzeletükben keresendő, s elbúvik, mint a krajnai patakok, a hamisítványok setét barlangjaiba. Ilyenekről világosiinak fel a másnemű (ál) kútfők ! IV. M о s a b u r g é s a Sal a f о 1 y ó. A 10-dik fejezet végén Privina szláv főemberről a szöveg azt beszéli, hogy ő Nyitra várának volt a birtokosa. Azután a szomszéd morva fejedelem onnan elűzi. A német királyhoz fut, s ott lesz keresztyénné. Azután onnan is elkergetik, vagy odább 3) Ezekből kettőt némi valószínűséggel találunk meg a mai térké­pen. Slougeuzin szlávos helynévhez hasonlít Slogaincz a cillyi kerület­ben, s Kirchstetten ugyanott (Ganovieztól 1 órára.) Abban a környékben a hamisítvány még némely más nevére is találhatunk analógiát. így az ő Waltungesbuchja lehet a mai Walteudorf, s »Marehan«-ja németes rontása a mai szlávos Maelianáeznak. Ezek távol minden Sala nevű folyótól, — nagyobb részök a Gurk folyó mellékén található. Hanem azon környékben igen is van Salok, Salovicz s ehhez hasonló helynevek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom