Századok – 1881
ÁLLANDÓ ROVATOK - Irodalmi Szemle - 796
tárcza. 799 gyek keletkezését, fejlődését, az építészetet, szobrászatot, festészetet s a liadiigyet. — Id. Szinhyei József a »Komáromi Lapok «-ban egy érdekes tanulmányt kezdett kiadni a komáromi magyar színészet történetéről, mely különlenyomatban önálló kötetben is meg fog jelenni. Az első füzet, mely az 1811 — 19-iki kort tárgyalja, már megjelent. Ez azonban nemcsak a színészet története — hanem egy darab mívelődés-történet, mely az akkori viszonyok ismeretéhez nagybecsű adalékot képez. Óhajtandó volna, hogy e példát követve, a többi vidéki lapok is kiadnák a színészet történetét városaikban ; ezekből aztán könnyen és jól meglehetne írni a hazai színészet történetét. — Hampeltöl két érdekes fűzetke fekszik előttünk. Jelentés az ó-budai papföldi ásatás eredményéről 1881-ben, s a Muzeum érem- és régiségtárának kalauza. Ez utóbbi igen díszes kiállítású fíizetke kalauzolja a nagy közönséget az érem- és régiségtár újon rendezett hét nagy és szép termében, mely helyi használatra készült ugyan, de oly czélszerü beosztással, hogy a látogató azonnal tájékozhatja magát. A másik munka »a jelentés« alkalomszerű irat keretébe egész tanulmányt foglal magába. Jobbra-balra az ó-budai országút mellett az utazó egy egész ismeretlen világot lát maga előtt feltűnni, — ez annak egyik részét a fürdőt vázolja s annak helyrajzát is közli. A jelentés három fejezetből áll, az I. az ásatás előzményeit vázolja, a II. a fürdőt írja le, a III. a leleteket sorolja fel. Az a gazdag eredmény, melyről e jelentés tanúiságot tesz, biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a megkezdett munka a jövő évben is folytattatni fog. — »Magyarország czimertára« czímü vállalatból, melyet Altenburger és Rumbold adnak ki, s melyhez a szöveget Tagányi Károly írja, megjelent az V-ik fűzet is. A szövegből már előttünk feküsznek az ország, a társországok és a vármegyék czímereinek leírása. Ezen füzet a hajdani vármegyék, kerületek s a hajdani dalmát területek ezímereit írja le, míg tíz táblán vármegyék, királyi városok, rendezett tanácsú és mezővárosok ezímereit adja. Ha elkészül, ez lesz nálunk az első ilynemű teljes és kritikailag dolgozott munka. — A Kisfalddy-Taksaság Evlapjai új folyamából a XVI-ik kötet igen érdekes — részben irodalomtörténeti — tartalommal megjelent. E kötet is, mint megelőzői, két részből áll : hivatalos közleményekből s irodalmi munkálatokból.