Századok – 1881
Értekezések - THALY KÁLMÁN: A zircz-czisztercziek administratora a Rákóczi-korban. 768
770 különfélék. 770 Az ily fölkelő néphad roliamos nyomulása közben, természetesen, sok rendkívüli történik. Sándor László mellett legtöbbnyire pápai és veszprémi, majdnem kizárólag kálvinistákból álló végbeli katonák valának ; tudnivaló pedig, liogy a győri és veszprémi püspökségek területén a reformátusok üldözése, papjaik kiűzése, templomaiknak, iskoláiknak cs. dragonyosok képezte katonai karhatalommal végrehajtott erőszakos elfoglalása, stb. a XVII-ik század végső és a XYIII-iknak első éveiben úgy szólván napi rendben volt.1 ) Lehet-e csodálni, ha most már, a forradalom hevének az első kitörésekor, viszont e protestáns kuruczok kebelében is föltámadt a reactió éi'zete, és a kemény kálvinista szilaj katonák, a mellett, hogy elűzött lelki pásztoraiakat a meghódított helyekre visszahelyezték : egyszersmind a katli. papság és intézmények ellenében ők is túlságokra ragadtatták itt-ott magokat ? Sándor Lászlóék kuruczai bizony, ezen első támadás alkalmával, mindenfelé dúlták a r. kath. és Baranyában, Yerőczében a rácz paróchiákat. Es minthogy Veszprém meghódítása Sándor László által 1704. január közepére esik : ezért és ezen napokat értve teszem én a Veszprémmel szomszédos zirczi új zdrdaépiiletek feldúlatását 1704. elejére. Később nem történt s nem is történhetett ilyesmi ; mert a buzgó kath. Károlyi Sándor, a mint e dúlásokról értesült : azonnal szigorúan eltiltotta azok folytatását ; sőt Sándor Lászlót, számos diadalaira nem tekintve, a dúlásoknak megengedése miatt vád alá is fogatta, mely vád alól ugyan fölmentetett, nem lehetvén ezen állapotok akkor, kezdetben máskép. Tény, hogy a Dunántúl parancsnokolt kurucz. tábornokok, név szerint b. Károlyi Sándor, gr. Eorgách Simon, gr. Eszterházy Antal és Dániel, Bottyán János, a két b. Andrássy és végül b. Palocsay György, mindnyájan katholicusok valának, s a mint a fölkelés ügye szerveztetett : épen nem engedének ott a hadaknak sem katholicus, sem protestáns egyházi vagyon-dúlást. fosztogatást ; sőt közűlök egyesek, mint pl. Eorgách és Bottyán, a hol lehetett, a katholicus egyházi férfiakat még előnyben részesítették, mint ennek számos jellemző példáját bizonyíthatnék. Bercsényiről pedig jól tudjuk, hogy minő buzgó katbolicus volt, majdnem Forgách-hoz hasonló, egész a türelmetlenségig. Látnivaló ezekhez képest, hogy ily vezérek alatt, csakis a kezdet, az első szervezetlenség idejében történhettek olyas zárda-dúlások, minő a zirczi volt. L. pl. erve nézve a »Zokogó sírással sírhatsz magyar nemzet . . .« kezdetű verses krónikát az 1700-ik évből,Thaly: »Adalékok a Thököly és Rákóczikor Irodalomtörténetéhez«, I. köt. 287. s köv. 1,