Századok – 1881

Értekezések - SALAMON FERENCZ: A rómaiság elenyészte Pannoniában a különösen Aquincum vidékén. 643

sinkai györgy èletiratàhoz. 689 nevében kiadott legfelsőbb udvari rendeletek határozták meg, a melyeknek keletkezése ritkán tulajdonítható magyar befolyásnak, ez kizárólag a bécsi legfőbb udvari rendőrség hivatali jogkörébe tartozott, a magyar kormányhatóságok és könyvvizsgáló hivatalok csak egyszerű végrehajtók voltak. A lezárolt vagy (ha úgy tetszik) elkobzott kéziratok idővel a kir. főkormányszéki levéltárba adat­tak be, onnan pedig a kolozsvári kir. Lyceum könyvtárába tétet­tek át. Ma is van azon levéltárban egy pár ilyen, a többi felsőbb engedély mellett a levéltárnak Buda-Pestre szállításakor az erdélyi Muzeumnak adatott át. Miután Sinkaival nem közöltetett azon könyvvizsgálói véle­mény, melynek alapján a kir. főkormányszék által kéziratától a kinyomatási engedély megtagadtatott, nekem azonban az eredeti­ben kezeimben van, s miután az elkobzásnak az eddigiekben csak az akkori kormányrendszeren és felsőbb rendeleteken alapulását láttuk, de annak tudományi tekintetben jogosultsága felett ítéle­tet alkotnunk ennek ismerése nélkül képesek nem vagyunk : szük­ségesnek s úgy a vizsgáló történeti álláspontja, mint átalában azon kor gondolkodás módja megismerése tekintetéből hasznos­nak látom, hogy azt úgy, amint a hivatalos iratokhoz mellékelve volt, hív. fordításban megismertessem. Czíme ez: »Észrevételek Sinkai György úr krónikájára.« »E könyv első kötete, mely 1183. évig jő le, Erdélyben ki nem nyomatható, mind azért, mert azt nem érdemli meg, mind azért, mert a közálladalomra nézve veszedelmes irányú. Már czíme : Oláhok Krónikája sületlen, nevetséges, hamis vélemé­nyekkel és hozzávetésekkel teljes, s a mi e műben valamit ér, nem érthető az oláhokra, de inkább nevezhető azon keleti és nyugati római császárok krónikájának, a. kik Daciában vagy Daciáért háborút folytattak. De így is fölösleges, vannak ennél jobb króni­kák, daczára annak, hogy idézetekkel van elhalmozva, a minek azonban bizonyító erejét még elébb meg kellene vizsgálni, ha valaki evvel akarná idejét vesztegetui. Mily veszedelmes lehet az Erdélyre nézve, hátrább kitűnik. JARAB ELEK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom