Századok – 1881
Értekezések - DEÁK FARKAS: Tanúlmányok. Írta Gr. Széchen ism. 603
606 történeti irodalom. lést szereznek a nemes érzésűeknek, mert művei harmóniában állanak az emberiségről, s annak haladásáról szóló tanokkal. »Tacitus olyan kornak írja történetét — mondja gróf Szécsen — melyben az egyeduraság elnémította a politikai élet nyilvánulásait. Nincs többé szó független, a művelődés ugyanazon fokán álló, vagy Rómát e tekintetben még felül is múló államok ellentétes összeütközéseiről, nem a hatalmas Carthagóval, nem Görögország politikailag sülyedt, de szellemileg és művészileg még mindig az emberiség vezérköreiben mozgó államaival foly többé a harcz .... szóval a nagyobb történelmi események szempontjából a császári Rómát leverő egyhangúság jellemzi — mint Tacitus maga panaszolja — félbenszakítva ugyan egyes megható. lelkesítő epizodok által, de a melyeknek jelentősége inkább drámai, mint történelmi. És ha ily kor történetírójának munkái századok lefolyta után is még érdeket ébresztenek és hatást gyakorolnak, az érdeknek és hatásnak megfejtése főleg az író egyéni és irodalmi jellemének természetében keresendő.« Szerzőnk megjegyzést tesz, hogy Sallustius Catilina leírásában, bár kitűnő jellemrajzokat ád és szép beszédeket szóközbe,a viszonyok magasabb politikai oldala s a mozgató elemek benső öszszefüggése nincs kellőleg előtüntetve s művéből nem tudjuk eléggé kiérezni, hogy az összeesküvési episod mennyire volt a római köztársaság sorsának fordúló pontja és kikerűlhetlen végbomlásának első jele; aztán így folytatja: »A modern történet-irodalom ezen egyaránt tudományos és gyakorlati szempontjából kétségkívül Tacitus ellen is lehet alapos kifogásokat tenni .... de mindez ellenvetés nem szünteti meg, alig gyöngíti műveinek ama varázsát, melyek számos kebelre századokon át lelkesítőleg, lélekemelőiig, vigasztalólag hatottak.« És valamint Tacitus nem történet-író a szó modern értelmében, szintúgy egy politikai rendszer hívének sem lehet őt tekinteni. Minden politikai árnyalat találhat munkáiban egyes elveket, melyekre nézetei támogatása végett hivatkozhatik. Bizonyos, hogy rokonszenvet tanúsit a köztársaság régi intézményei iránt, de dicsőíti Nerva és Traján jótékony uralkodását, s magasztalólag említi, hogy Nerva császár két — hajdan ellentétes — dolgot egyesített, a fejedelemséget és a szabadságot »Ily értelemben volt Tacitus a régi romai respublica embere, szerette a szabadságot és annak jelvényét a köztársaság hagyományaiban tisztelte. Gyűlölte az önkényt és annak nyomasztó súlyát a császári Róma zsarnokságában a legundokabb alakban tapasztalta, de a mi keblét lelkesíté, nem egy bizonyos időszakhoz vagy szervezethez volt kötve. — Az emberi lelkiismeretnek volt ö szószólója egy elfajúlt kor közepette, mely annak