Századok – 1881

Értekezések - SZILÁGYI ISTVÁN: Hur krónikája I. 568

szilágyi istvántól. 581 25. §. Ezután a püspökök, papok és urak tanácsot ülének a tisztviselőkkel és katonákkal, liogy urat válaszszanak, a ki feje lenne mindenkor a székeknek, hanem ősi törvényeik megtartása mellett. Es megválaszták Drágost a székek urává és a seregek vajdájává, s a tisztviselők mind alája rendelvén magokat, őt fejőknek és vezéröknek *) ismerék. Kezébe grapá-t adtak ; és hogy a többi nagy tisztviselőktől s kokiu-vekiu-októl megkülönböztettessék, kalpagján, ökör fejjel és drágakövekkel ékesített fejér tollforgót viselt. Es minthogy császári vérből származott igazi román volt: az uralkodás családjának átaladatott. És tizenketten a vén kokiu-vekiu-ok közül a vajda tanácsaivá választatának, kikkel a vajda a hadsereg és a haza ügyei felett tanácskozzék és azokban az ügyekben, a melyek a vajdai szék elé vitettek, határozzon. E hivatal a kokiu-vekiu-oknál örökös volt, s ezek, a többi tisztviselők módjára, a vének közül választatának. E tanács azokat, kik hadakozások alkalmával az ellenséggel czimboráltak s árulást követtek el, rabságra itélte s túl a Dunára számkivetette. 26. §. Drágos vajda pedig igazi atyai módon négy évig, hét hóig és három napig szerencsésen vitte az országlást s meghalt 97 éves korában. Utána vajdává választatott a fia István, a ki Szásznak is neveztetik. Ily módon és törvényekkel tartatott fenn hazánk és áll ma is a Szent-Isten kegyességéből. 27. §. Ez a történet azon a nyáron, midőn Arbure hatman, Boldur vornik, Dragos vornik és Koszta pohárnok, a lengyeleket a kozmini erdőségnél megvervén, Lengyelországba törtek és egész Podoliát elpusztították, találtatott írva a mi ős latin nyelvünkön Hur, Dragos vajda főcancellárja által Lembergben Yisnoczkinak, egy lengyel bojárnak házában, De Drágos vornik, ki tatár szultán levén, nem értette, mi lenne, mivel velem fia Dumitrasko az én vőm által rokonságban volt, nekem átaladta. Én meglátván, azonnal moldován nyelvre fordítani óhajtottam, minthogy Drágos nászom is bírni óhajtotta. Ezt én épen arról fordítám le, melyet Húr saját, kezével írt volt. Az Isten nyugosztalja meg őt, mert hírt hagyott nekünk hazánk ősi szokásairól. Minthogy pedig most nyugalomban és mindenfelől békében élünk: latinból lefordítottam és saját kezemmel leírtam Yászlui városában, ide jővén a mi urunkkal, Nagy-István vajda ő nagyságával, a 7003-dik évben ápril hó 13-án, s nagyobb hitelesség okáért aláirtam és saját pecsétemet is reá tettem. Klenéó Péter, Nagy-Szpatár, az író. SZILÁGYI ISTVÁN. x) (Povatia.)