Századok – 1881

Értekezések - ORTVAY TIVADAR: Az eltűnt régi vármegyék. Pesty Frigyes bir. 340

346 TÖRTÉNETI IRODAi.ом. chaoszt elvégre szemeink előtt eloszlatta. Oly művel gazdagította tudományos irodalmunkat, mely a szó valódi értelmében alapvető. Azt tudtuk, hogy régen készül e nagy mű, s a jeles szerzőnek eddigi nagyszabású irodalmi működése arra is feljogosított, hogy e megjelenendő mű elé teljes bizalommal és vérmes reményekkel tekintsünk, de mindezek daczára arra még sem valánk elkészülve, hogy ezen legifjabb irodalmi terméke oly kielégítő legyen. A régi mulasztásokat mintha egyszerre akarta volna legnemesebb ambitiója helyre hozni, nem egy vázlattal lépett elénk, hanem vaskos kötetekkel, melyek középkori geographiánk minden zugára kiterjeszkednek. Legfőbb czélja, az egykor hazánk, vagy a társországok s kapcsolt részek területén létezett s közigazgatásilag szerepelt, de a századok folytán eltűnt megyék számát, fekvését, terjedelmét kijelölni s azok viszonyát a politikai élethez ismertetni. È feladat nehézsége önmagától értetik. Hiszen a régi vármegyék számának megállapítását nagyon megnehezítette azon körülmény, hogy az okleveleinkben előfordúló comitatus szó rendesen vármegye értelemben vétetett, holott a comitatusnak ép úgy, mint a comes szónak, nagyon is sokféle értelme volt. A nádortól kezdve a falusi biróig igen sokan éltek a comes czímével : a főispán, az alispán, a szolgabirák. A királyné birtokai, a királyi erdőségek vidékei, a főpapok uradalmai s kisebb jószágkerűletei, egyes kiváltságokkal felruházott megyei járások, de sőt egyes magánbirtokok is comitatus néven szerepelnek diplomáinkban. Mind e különféle fogalmakat sortirozni, a vármegyéket megkülönböztetni a várispánságoktól s magán birtokoktól, nyilván az isinereteknek tömérdekségét s a kritikának kiváló élességét szükségelte. A mellett az egyes megyék geographiai térfogatának kijelölése még a legaprólékosabb földirati ismereteket is követelte a szerző részéről, kinek e tekintetben sokkal többet kellett tudnia, mint a mit közönséges atlasaink mutatnak. A régi megyéknek a politikai élethez való viszonyának felderítése pedig nemcsak theoriát, de tapasztalatos praxist, jelentékeny gyakorlati készültséget is tételez fel s nagyon élesnek kell lenni azon szemnek, mely a közigazgatási individualitások szervezetében a hűbérséget meg tudja különböztetni az autonómiától. Már pedig ismeretes, hogy a régi Horvátország területén az egykori zsupánságok, melyek sem nemesi gyűléseket nem tartottak, sem politikai jogkörrel nem bírtak, sem követeket nem küldtek az országgyűlésre, tehát melyeknek belszervezete lényegileg különbözött a magyar vármegyék szervezetétől, a magyar királyok egész korszaka alatt comitatusoknak neveztettek a diplomatika nyelvén. Az igaz, a régi vármegyéknek terjedelmét, térfogatuk hatá-