Századok – 1881

Értekezések - DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: Kutatások Dalmáczia levéltáraiban 214

226 KUTATÁSOK megállapításához, meg kellett győződnöm, hogy egykorú másolat. Ugyanazon hártya, ugyanazon scriptura longior, ugyanazon irásvonások, teljesen ugyanazon külső kiállítás, mint Imre egyéb okleveleiben, de a pecsétnek nyoma sincs ; ennélkül pedig Imre nem adhatott ki oklevelet. Megerősített ezen gyanúban az oklevél hátán XIII. századi kézzel irt jegyzet is : »Exemplum privilegii Hemerici regis factum monasterio sancti Johannis de Belgrado« ; mert exemplum a déli diplomaticai nyelv szerint másolatot, copiât jelent. Utána néztem a dolognak, s láttam, hogy a zárai levéltárban igen gyakran találni okleveleket, melyek teljesen az eredetiség látszatával birnak, gyakran teljesen ugyanazon formában, ugyanazon kézzel vannak irva, mint az eredeti, s az embert csak valamely szerencsés véletlen vezeti arra, hogy a mit eredetinek tart, az egykorú hű másolat. így példáúl Ozius bán II. Endre alatti 1221-iki oklevele két példányban van meg; mind a kettő egy irás, egyforma alakú. Az egyiknek azonban nincs pecsétje, a másikon ellenben hét pecsét nyoma is látható t. i. a tanuké. Látszik tehát, hogy a másik példány nem egyéb, mint a notariusi hivatal részére készült egykorú, nem hitelesített expeditio, tehát másolat. Nincs talán ország, Olaszországon kivűl, melyben a notariatusi intézmény oly nagy szerepet játszik, mint Dalmátiában. Ez szerepel adás-vevéseknél, oklevelek hiteles másolatainak kiadásánál, szerződéseknél ; szóval csaknem minden jogi cselekvényről a községi nótárius állítja ki az oklevelet. Okleveleiknek még formája is eltérő a mieinktől. Általánosan déli hártya van használatban, fényes szürke vagy sárga hátlappal, előlapján fejérítve. Az Írásban bizonyos finomság, fejlettség, gyakorlottság nyilvánul; látszik a közeli Olaszország közvetlen befolyása. XII. századi oklevélnek oly fejlett az irása, mint nálunk XlII-ikinak, XlII-ikinak mint nálunk XIV. századinak. Geographiai helyzetünk miatt minden haladás, újítás a cancelláriai gyakorlat terén ötven-száz évvel később jutott el hozzánk. Déli notariusi actában közkedvelt a transversalis forma, a hol az irássorok a hártya vagy papir rövidebb oldalával futnak