Századok – 1881

Értekezések - HUNFALVY PÁL: A székely kérdéshez - II.193

KÉRDÉSHEZ. 196 eszközlé a germán költeménynek átköltözését Skandináviába, s itt úgy alakult meg, hogy Susat-ot (Soest) tette Attila székhelyévé: »Susat var hőfudhstadhr tha Attila konungs = Susat vala Attila királynak fővárosa.« S ez az Attila-költeménynek átköltözése Skandináviába a magyar krónikában is meglátszik, a hol ez elmondja, hogy a kölni szüzek leöldöklése után Ethele Thuringiába ment, s miután Isnacumban udvart tartott, a dánok, norvégek, frízek, litvánok és pruténok ellen nagy sereget rendele, kiket meggyőzvén és megalázván, meghódoltatott.2) A magyar krónika Soest (Susat) helyére Isnacumot teszi. A való történetekkel ellenkezik, hogy Attila a burgundiai Krimhildet (kit a krónika principissa Germaniae-nek nevez) nőül birta, s hogy halála után ez a Krimhild okozta a nagy bún vérontást, a melyből 3000 bún Csikba, a többije pedig a régi Skythiába menekült. — Nem folytatom, mert ezekből is világosan látjuk, hogy krónikáink Attilája nem történeti, hanem költeményi alak ; de azt is világosnál világosabban látjuk, hogy ezen hagyomány, melyből a költemény szőve van, nem magyar nemzeti, hanem germán nemzeti hagyomány, mert a mit folyójának medréből felszedett, germán történetekből való. Ez a Szabó K. nevezte nemzeti hagyomány tehát se az Erdélyben guggon ülő székelieknél, se a Skythiában töprenkedő magyarok között nem támadhatott, minthogy olyan medernek ragadmányait mutatja, mely messze vala mind Erdélytől mind Skythiától. Attila hatalmas személyisége nagy benyomást gyakorolt volt nemcsak a két római birodalom népeire, hanem a germán barbárokra is. Az alakját hamar felkapta a tarkázó monda, s Galliában, azaz a mai Erancziaországban, alig van város, melyet Attila el nem pusztított volna. Sok szent menté meg ugyan védette városát Attilától, így Sz. Lupus Troyes-t, Sz. Genoveva Párist, de legtöbb galliai városnak se szentje se katonája nem lévén, azok mind elpusztúlának. Rég porlott már Attilának teste Die Niflungasaga und das Nibelungenlied. Ein Beitrag zur Geschichte der deutschen Heldensage. Von A. Baszmann. Heilbronn 1877. A 14—24. lapjain. 2) Simon de Kéza Endlichernél, a 95. lapján; Chronicon Budense, Podhradczky kiadásában, a 23. lapján.