Századok – 1880

Állandó s tárcza rovatok - Vegyes közlések - I.

TARCZA. 93 -—- HÍREK AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁRRÓL. A m. országos Levéltár kincstári osztálya, mely eddig a pénzügyministerium helyiségeiben volt elhelyezve, a budavári főtemplom építése következtében máshol helyeztetik el. A belügyminister, ugyancsak a ministerium Kiadóhivatalt termét, a régi egyik »Landhaus-Saalt« (Országház u.) bocsátá a levéltár rendelkezésére. Az átköltözés javában foly, s e hó végéig bizonyára teljes mértékben végbe fog menni. A személyzet már az új helyiségben dolgozik ; a diplomatikai levéltár már fel van állítva. Érdekes dolog, hogy a hol majd most por fedi be az actákat, ott apáink verték fel a port, a mennyiben a budai bálok ott ugyanis tartattak ; a levéltár illetőleg a mellett a hajdani étteremben van. Kutatók az Országos Levéltárban, a caneellariai osztálynak ú. n. dolgozó szobájában működhetnek. — Megemlítjük egyúttal, hogy egy 700 frttal évi fizetéssel s 150 frt lakbérrel díjazott hivataltiszti állomásra pályázat hirdettetett. Folyamodók szóbeli és Írásbeli vizsgálattételre kötelesek. A vizsgálat tárgyai : a diplomatica, palaeographia; magyar történelem, a magyar magán- és közjog, az egyházi jog s a latin nyelv. Pályázati határidő febr. 10. A kérvények a m. k. Belügyministerium elnöki kiadóhivatalában adandók be. —- DR. SICKEL TÓDOR a bécsi »Institut für österreichische Geschichte forscliung« nagynevű igazgatója a nevezett intézet huszonöt éves fennállása és a »Mittheilungen des Instituts für öst. Gesch.« első füzetének megjelente alkalmából rövid áttekintést ad az intézet huszonöte'ves múltjáról. Maga az intézet oly mintaszerű berendezésű, a benne alkalmazott szakerők oly kiválóak, hogy e kis áttekintés valóban megérdemli, hogy figyelmet gerjeszszen maga iránt. Mellőzve azon körülményt, hogy az intézet bennünket magyarokat is elég közelről érdekel ; mert ott nyerte kiképzését történetírásunk néhány munkása (pl. Supala Ferencz, Zimmermann Ferencz, Wertheimer Ede, Dr. Károlyi Árpád, Dr. Fejérpataky László, s jelenleg Szádeczky Lajos) az intézet sorsa és jövője, mint a párisi »Ecole des chartes« mellett, sőt fölötte állóé, érdekelni fog minden történet-kedvelőt. Sickel személyében oly kezekre van annak vezetése bízva, hogy virágzó jövendője felől egy pillanatig sem vagyunk kétségben. Az intézet úgy szólván egész iskolát teremtett Németországon; a »MonumentaGermaniae hist.« legújabb füzete, mely I. Conrád és I. Henrik okleveleit tartalmazza, fényesen bizonyít e mellett: s ez első sorban és főleg Sickel érdeme. A történelem-kedvelő valóban szomorúan kérdheti, miért nincs nekünk is ily »Történelmi intézetünk« ? miért kell ifjainknak a külföldet fölkeresniük, hogy palaeographiában, diplomaticában alapos oktatást nyerjenek ? Iicméljük azonban, hogy nincs messze az idő, mikor külföldi oktatást tel