Századok – 1880

Értekezések - DEÁK FARKAS: A zománcz-kérdéshez 655

kékdéshez. 677 Még csak egy kérdéshez akarok hozzá szólani, mely habár nem első rangú, de mégis bír némi értékkel, hogy t. i. a sima, sejtes, rekesz és sodrony zomdnczozás miért ment ki divatból ? Mert az izlés lehanyatlott s úgy szólva elnépiesedvén — hogy ne mondjam elparasztosodván, — nem volt és nincs, ki a nemes ízlésű munkához szükséges tanulmányokat s az egyes darabok elkészítéséhez megkivántató munkát és időt megfizesse. Egy szép művű, közép nagyságú, miséhez való zománczos kehely elkészítését csak a legtanultabb művészre lehetett bízni s legalább is két esztendőre volt szükség, hogy teljesen bevégezhesse. Kifizethette meg akkor s kifizetheti még ma is e nagy költséget ? királyok, fejdelmek, berezegek, főpapok, főurak, gazdag egyházak stb., kik a gazdagság mellett művészi érzékkel is bírtak s becsülni tudták a mi szép. Mint mondám, ma is csak ezek tehetik, hozzájok járulván a bankárok új osztálya, de ma már lehanyatlott, elenyészett a finom műérzék; hajdan egy ember készített el egy remekművet, ma a munka felosztás szerint száznak osztják szét a részleteket ; hajdan művészeket kerestek fel s időt engedtek пекЬ ha valami szépet akartak csináltatni, ma csupa gyors munkás kezekre van bizva még az arany feldolgozása is ; hajdan műremekek bírására törekedtek s ma megelégszünk gyári készítményekkel. A hajdani ötvös-készítmények mind önálló darabok voltak, minden kehely, minden násfa, minden öv, gyűrű stb. egyedül álló volt s ha ugyanazon mester ilyen tárgyakat ismételve készített, hasonlíthattak egymáshoz, mint ugyanazon művész alkotásai, ép mint Rafael Madonnái — de egyenlők nem voltak. Ma már olyan egyházi ékszereket használnak a leggazdagabb egyházakban is, melyek gyárakban, fárasztó egyformaságban ezer számra készülnek ; korunk is kérkedvén a maga előnyével, hogy az olcsó egyenlőség ezrei közül a legszegényebb egyház is felszerelheti oltárait és úrasztalait. Lassanként így veszett ki itt-ott s így enyészik el a még meglevő valódi szép iránt való érzék s a hol marad is valami, nem oly élénk, hogy kielégítésére ezreket hozzon mozgásba. Sőt a gyári munka holmi ékítményeket, hólyagos művű mintákat, stereotip rajzolásokat (damascirozásokat) is vesz segédül, s a gyönyörű színű többféle zománezozásokat, mintha a művészetnek is szolgálni akarna hideg, patronirozással és kiszá-