Századok – 1880

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben - V. 22

THAL Y KÁLMÁNTÓL. 47 részben nem talált : örökös tevékenységi vágyától űzetve, — mely vágy véglelielletéig nem bagyá el őt, — elhatározá, hogy elle­nét zárt helyeiben is föl fogja keresni ; minthogy pedig ostrom­ágyúkkal nem rendelkezett : nem vala más módja, mint az ellenséget csellel kicsalni falai mögül, és úgy kényszeríteni ütkö­zetre. És ez sikerűit. Midőn a vezénylő tábornok épen e tervé­vel foglalkoznék s rendelkezéseit kiadná : veszi a váratlan hírt, hogy az ezen évben szokatlanûl korán és roppant mérvben be­köszöntött őszi esőzések Nádasdy elsánczolt táborát immár a sopronyi »kórház rétjé«-ről is kiöntötték, űgy hogy az octóber l-jén mindenestől be a város bástyái mögé, falai közé köl­tözék.') Bottyán szeretett a néhézségekkel daczolni; e hír tehát nemhogy, közönséges lelkek módja szerint, terve abbanhagyására bírta volna, — sőt rögtöni cselekvésre ösztönözte őt. Török Ist­ván ezredét s Pethő György huszárszázadait Győr és Óvár szem­mel tartására, Benkő Ferencz hajdúit pedig Sárvár és Kapuvár ostromzárlatára hátrahagyván, maga vezérkarával, saját és So­mogyi Ádám lovas-, továbbá b. Révay Gáspár és Moóry István gyalog-ezredeivel még az nap (oct. l-jén) kiindúlt a Rábaköz­bűi, s Fertő-Szent-Miklósnak, Lózsnak, Kövesdnek menve, a Kő­szegről odarendelt Bezerédyvel a Sopronytûl délnek csak egy mértföldnyire fekvő Fülesnél egyesült. Mind ez a mily gyorsan, ép olyan csendben s az ellenféltől nem is gyanítva történt ; és másnap hajnalban megindúlának Soprony felé. S így fejlődött ki a soprony-németkeresztúri csata 1707. octóber 2-kán, Bottyán és Nádasdy tábornokok között. Alig van ütközet a Rákóczi-korban, melyről annyi — mind magyar, mind német-párti — egykorú tudósítással bírnánk, mint épen ezen érdekes hadi eseményről ; de e tudósítások, egy-*) »Als nun vor Regenwetter und grossen Gestank, wegen den Mist, das Volk auf den Kraut-Äckern in der Lager nicht mehr bleiben konnte : haben sie Lager auf den Spittalwiesen aufgeschlagen ; und als sie nun da eine Zeit lang gelegen, hernach wegen des anhaltenden Re­genwetters auch allda nicht mehr bleiben konnten, -—- sind sieden 1-ten October in der Stadt einquartiert worden.« (Ritter Gy. sopronyi polgár krónikája, 541. 1. akadémiai kiadás.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom