Századok – 1880

Értekezések - ZSILINSZKY MIHÁLY: Virág Benedek mint történetíró 207

MINT TÖRTÉNETÍRÓ. 215 szólván csak a gyengébb és tanulatlanabb rétegre hatottak, mig Virág az egész nemzet felrázója kivánt lenni. Már fentebb, részint költészetének rövid jellemzéséből, részint leveleiből vett idézetekből volt alkalmunk meggyőződni a felől, hogy minő eszmék lelkesítették őt, midőn a történetíráshoz fogott. Mint historicus is az eréuy, a szabadság és a bonszerelem ébresztője volt. Benne a költő nem jött ellentétbe a történetíróval ; még az sem történt meg rajta, ami hasonló szellemeknél' gyakran megesik, hogy felcserélte volna szerepét a két különböző feladat megoldásában. Virág költői lelkesedéssel ragadja meg tárgyát ; de a mellett a philosophus nyugalmával fontolgatja az eseményeket. Világosan akar látni, s jóllehet a szeretet, melylyel nemzete iránt viseltetik, erősen vonzza őt a szép és nemes jellemvonások kitüntetésére, igazságszeretete mégis elég erős arra, hogy az árnyoldalakat se feledje el. .Ebez képest a nemzet jellemének, s zivataros múltjának festése mellett mindig hűségre törekszik. A tényeket akként csoportosítja, hogy főczél, melyet maga elé tűzött, t. i. a nemzeti szellem felébresztése, eléressék. Ez a főtörekvés egész előadásán észrevehető ; ez adja meg művének azt a sajátságos jelleget, mely oly vonzóvá tette a nagy közönség előtt. »Ha csak magunk nem hozzuk vissza a régi bátor lelket — irja többek között Kazinczynak — ki fújja azt belénk !« Nemzete jelleméről szólva, ezeket irta ugyanazon barátjának : »én nem hiszem, hogy a magyarnak nótája, táncza szomorgó volt kezdettől fogva : ennek a katona, bátor, barczra termett nemzetnek vig charakterűnek kellett lennie ; az is volt ; a szomorúságot ráhozta a sok nyomorúság Dobzse Lászlótól fogva.« Ahol csak a történelmi igazság megengedi, mindenütt védi őseinek jó tulajdonait, s nem szívesen tűri az idegen irók gyalázásait. Mikor a régi magyarok erkölcseiről szól, nem mulasztja el, hogy a német írók túlzásait kellő mértékre le ne szállítsa. »Nem voltak bizony ők oly idomtalan barbarusok — irja — a milyeneknek festették a papok, a klastromi irók, többek között ama nagyszájú frisingeni püspök Otto a XII-dik században.« (I. 44.) Ellenben elismeréssel idézi Leo keleti császár tudósítá-