Századok – 1880
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben - VI. 118
TIIALY KÁLMÁNTÓL. Eugen tulajdonát képezvén : a kuruczok a herczegnék ottani gulyáját és juhnyájait is elnyerik és elhajtják. Azután, míg némely századaik a nyúlási szomszédos helységeket nyargalják he és sarczoltatják meg,— addig a többiek Szolnokot prédára vetik és elhamvasztják. Ezzel, töméntelen zsákmányukkal terhelten, visszatérnek ismét a Tóközbe, s magok után a hidakat fölszedik.2) Pálffy másnap — dec. 20-kán — majdnem fejét vesztve a Balogh Ádám nem reménylett támadása és ennek következményei miatt, tesz Üvárról sietős jelentést Savoyai Eugen hgnek. Mert, úgymond, nemcsak hogy hgséged nyájait, faluját, és gr. Draskovich tábornoknak mindenét fölprédálták s elvitték, nemcsak hogy a helységet fölégették: de a kuruczok elmenetele után, a templom kerítésébe menekült gyalog ráczság is fölzendült, odahagyta [a helyet, s az előbb elmenekült lovas után sietett ; ha sikerül is őket Lanckennek Nezsiderben föltartóztatni, — ezen emberektől szolgálat többé nem remélhető. Es így a szól*) Ugyancsak Eszterházy említi 170 7. dec. 30-kán Balogh Ádámhoz intézett rendeletében, az általa Bottyán parancsára a Nyúlásról adó (sarez) fejében beszedett pénzt, s meghagyja, hogy az kezéhez vitessék. (Tábori könyv.) 2) Gr. Eszterházy Antal írja 1707. dec. 23-kán Károlyi Sándornak : »Ennekelötte ncgyednappal coloncllus Balogh Ádám uram maga ezerivei az Nyúláson, Draskovics János Szolnok nevű helységnél heverő bagázsiájára véletlenül rajta-csapván, dicséretesen úgyannyira fölverte, hogy minden társzekereit s bagázsiabeli lovait, fegyveres paripáit, udvari cselédjének nagyobb részét s ingeuérjeit cum rcquisitis, musicussait is mind elfogván, ezüstmívét elnyervén, az mellette lévő lovas és gyalog felesszámú horvát- és ráczságot mind elfogván, — egynihány gyalogja salválta csak magát az nezsideri templom kerítésibe, — két ember kárával szerencsésen vissza is tere. (Eredeti, a gr. Károlyi-levéltárban.) Ugyanezen eseményről így tudósítja Devecserből 1707. dec. 24. Lossonczi Farkas András Radvánszky János udv.consiliariust : »Ujobban Balogh Ádám uram e héten általcsapván a Nyulasra, Szolnok nevü kerített mezővárost felvervén, abban quártélyban lévő Generális Draskovits uram minden bagázsiáját, paripáit, hintóit és hintóslovait, társzekereit és abban való lovait, hopmesterét, lovászmesterét és inassait, sok cselédit, jágerit és kopóit elnyerte, az őrző vagy vigyázó németeket s ráczokat jó csoporttal levágta ; most várjuk magát is ő Kglmét tele kézzel hozzánk.« (B, Kadváuszky-levéltár.)