Századok – 1879

Értekezések - HUNFALVY PÁL: Bolla Márton és Éder Károly meg az oláh incolatus. - IV.718

meg az oláii incolatüs erdélyben 759 sei büntesse ; ha pedig azután is engedetlenek volnának a királyi parancs iránt, pusztítsa el, ne hagyja többé élni. (Si verő semet porro quoque inobedientes mandatis Nostris, renitentesque ostenderent, eos externiinare nec amplius vivere sinat.) (Gr. Kemény József, Jegyzések az erdélyi oláhok történetéről. Tud. Gyiijt. 1830. IV. köt.) Mátyásról azt állítja a Folyamodás, hogy oláh eredetű volt volna, s hogy ő, úgy mint atyja is, nem tagadták el oláh eredetöket. Ezen parancsa Mátyásnak, a ki szerint az oláhság se hivatva, se születve nincs a szabadságra, nem mutatja, hogy ő magát oláhnak érezte volna. Igen is, a tudós hízelgők a Corvinus ragadvány-névből azt okoskodjak vala ki, hogy a Hunyadiak római eredetűek : ezt a tudós tréfát a Folyamodás szerzői nemcsak altalában históriának, hanem egy kis hangváltoztatással, különösen oláh históriának veszik. Valóban, illyeu kis hangváltoztatáson alapszik az egész nagy história, a dicső múlt, mellyet magoknak tulajdonitanak a Folyamodás szerzői s általában az összes rumun vagy oláh írók. A római-t romanu-nak írják és ejtik, az oláhot is nem rumun-nak, vagy 7-гтгп-пак, hanem románu-nak írjak és ejtik. Az egész »roтапи« (római) história tehát egy kis hangváltozással »romanu«vá (oláhhá) lesz. Ha Mátyás valaha ezt találta mondani olasz vendégeinek : »Et ego sum Romanus«, azt az oláhok így írhatják : »Eu si sum Românu« s azt értik rajta : et ego sum Olahus. Mátyás király s az ő kora bizonyosan olly nagyon tudja vala a külömbséget a »romanus« és »oláh« közt, mint tudták volt a byzantinus írók a külömbséget a otoucaot, vagy avaoveg meg a ßlaxot, közt. A byzantinus görögök magokat pw^ätot-nak, a rómaiakat pedig avaovEg-nek is nevezik vala, mind a kettőtől pedig a ßlaxoi annyira külömböztek, mint az angoloktól az írek. De az oláh írók előtt a »romanus«, az »ausones« mind és min- , denkor egy az »oláhus«-szal. *) *) Erre ím egy új példa. Kinnamos byzantinus író a III. István magyar király és Manuel görög császár közti háborúról beszéllvén, ezt írja: » A görög császár (ßAÖLLTVG TWV Рш/лашг) a vejét, Alexiust, nagy sereggel a Dunára küldé, mintha onnan a szokott helyről akarná megtámadni a hunokat (Kinnamos így nevezi a magyarokat) ; Yatatzes nevű Leót pedig egy másik sereggel, sok vlach lévén abban — a vlachokat régi itáliai származásnak (aMUXOt) hiszik — a Fekete tenger tájékára índítá, hogy onnan támadná meg a hunokat, a honnan még nem érte őket támadás. Alexius tehát a Dunánál csak ijesztget vala, hogy magára vonja a hunok figyelmét. Ez alatt Leo a Feketetenger felől nyomulván előre, mindent pusztít, a mire talál, és nagy zsákmánynyal és sok fogolylyal tér vissza a császárhoz. Ez azután még egy csapást