Századok – 1879

Állandó rovatok - Magyar Történelmi Társulat - IX.

708 tárcza. zésének IV. és utolsó kötete, egy épen oly gondos mint neliéz editió : a mennyiben sok titkos jegyekkel irt levelet kellett a kiadó Thaly Kálmán­nak megfejteni. Egy rég folytatatlanúl hevert eolleetióból, a Magyar leveles tár­ból megjelent a Il-ik kötet: Magyar Hölgyek levelei. 1505—1703. Közölve Deák Farkas által. Az Erdélyi országgyűlési Emlékekből is megjelent egy kötet — az V-ik. Sajtó alatt vannak a Magyar országgyűlési Emlékek (Fraknóitól) az Anjou-kori okmánytár Il-ik k. (Nagy Imrétől.) Ez azonban nem meríti ki a történelmi bizottság egész működé­sét. Tudva van, hogy e bizottság forrásmunkák kiadása mellett feldol­gozott munkák kiadására is ráfordítá figyelmét — s minthogy azok, kik megbízatást kaptak, még nem készültek el műveikkel annyira, hogy azo­kat sajtó alá lehetne adni, elhatározá a bizottság, hogy az ezen munkák költségei fedezésére előirányzott összeget (körülbelől 4000 frt) átviszi az igazgató tanács beleegyezésével jövő évi budgetjébe. Az Akadémiának egy másik bizottsága : az Archaeologiai is régi megszokott tevékenységével folytatja publicatioit. Mialatt Monu­mentái újabb kötetének kiadására teszi az előkészületeket, az »Archaeo­logiai Közlemények« XIII-ik kötetének első füzete megjelent, melynek első czikke rendkívül érdekes tanulmány Palszky Ferencz tollából : »A kelta uralom emlékei Magyarországon«, mely hazánk legrégibb korának történetét emlékeiben épen oly tanulságos mint vonzó módon adja elő. Egy terjedelmes és tanulságos bevezetés után, mely a kelta bevándorlás és történet mai irodalmi állásával megismertet, áttér a fontosabb kelta typusokra, a kelt kard, láncz, paizsfogantyú, fibula, lándzsahegy, vágó kés, tőr, karpereez, öv, s több apróbb emlék leírására, melyek mind rajzokkal vannak ékesitve. Kandra Kabos szorgalmas búvárunk tol­lából Diósgyőr történeti és régészeti leírását vesszük, míg Mayláth Béla az újon kinevezett muzeumi első könyvtár-őr Agyagiparunk történetéből közöl részleteket. A következő czikkben egy, már régóta hallgató tudó­sunknak : Torma Károlynak nevével találkozunk — mi annyival örven­detesb, mert reményt nyújt, hogy ezen az európai régészeti irodalomban igen jó hangzású névvel bíró tudósunk, hosszan tartó betegségéből fel­üdülve, megkezdi régi működését. О ezúttal a Hunyad-megyében fekvő beregszói régi templom leírását adja. A fűzet utolsó czikke : Vásárhelyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom