Századok – 1879
Értekezések - Dr. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: Torma József oklevelészeti naptára ism.690
törtéklíti irodalom. 693 jelentvén feria I-át, kettő fer. II-át« s így tovább. Torma általában kevés súlyt fektet a concurrensekre, s azt liiszi, bogy »ezeket hajdan inkább csak scliolasticusi negédlésből használták.« Ez nem áll egészen így. A concurrenseken alapúi, s velők szoros összefüggésben áll a havi napszabályzók (reguläres solares mensium) használata, melyekről ismét hallgat naptárunk. Aztán a concurrensek használata okleveleinkben nem is oly ritka. Sz.István, Sz.-László, Kálmán, II. Bêla,II. Gejza okleveleiben elég példát találunk rájok. Ismét oly kérdés, melyre naptárunkban magyarázatot nem találunk. A 22. §. a napszámításnak három igen érdekes és szellemes módját adja elő. Különösen kiemeljük a 19. 1. adott tábla practikus és kényelmes voltát, melyen egy pillanat alatt, ha tudjuk a szóban forgó év vasárnapi betűjét, megtudjuk az év negyvennyolcz napjáról, mindegyik a hét melyik napjára esik; ebből aztán a keresett dátumot is könnyen megkapjuk. A számítási módok közt azonban igen előnyösen lehetett volna a concurrensekkel való számítást is előadni, s itt mindjárt kitetszett volna, hogy a concurrens mégsem oly haszontalan dolog, s hogy az egyszerűsége mellett, ha segédeszközök, chronologiai táblák kezünknél nincsenek, igen könnyen s előnyösen használható. Az indictiot helyesen értelmezi Torma, világosan megkülönböztetvén a hármat egymástól : 1. A keleti, byzantziai vagy görög (Knauznál: görög vagy konstantinápolyi), mely sept. 1-én. 2. A caesarea, imperatoria, constantina, (Knauznál: császári), mely sept. 24-én, végre 3. A pontificia, Bomana vagy pápai indictiot, mely mindig az év kezdetével (tehát dec. 25., jan. 1. vagy márc. 25-én) vette kezdetét. Ez teljesen helyes is. Nekünk csak az u. n. császári vagy constantina indictio elnevezése ellen van kifogásunk, mely elnevezés teljesen téves. Ezen indictionem császári oklevelekben használatos soha sem volt, hanem egyedül az u. n. chartae pagenses-ekben. Ez indictionak helyes és egyedül jogosult neve : Beda-féle indictio, Beda Yenerabilis a középkor nagy computistája után, ki annak feltalálója volt. A császári-indictio elnevezés, mely criticátlan német kézikönyvek nyomán nálunk is elterjedt, mint helytelen, kiküszöbölendő. A naptár-javításról szóló fejezet, röviden, bár teljesen érthetően adja elő a Gergely-féle naptár-reform okait s módjait; mindenesetre érthetőbben mint Knauz, kinek előadásából a dolgok okai s eredményei nem világlanak ki. Kifogásunk csak a középkori computisták teljes mellőzése, s Lilio Alajos érdemeinek túlságos méltánylása ellen van. Lilio Alajos, kinek testvére Antal csak öcscse dolgozatát nyújtá át a pápának, miként újabb kutatók (pl. Kaltenbrunner) kideríték, csak a középkori nagy-Századok. 1879. IX. füzet. 48