Századok – 1879

Értekezések - KÁROLYI ÁRPÁD: Adalék Dobó István és Balassa János összeesküvéséhez. - III.564

károlyi árpádtól. 5? 7 Váradra Pekry Gáborhoz (ki azokat Erdélybe vitte) intézett le­velek ügyében Ördög András Szerednye s Munkács közt lakó nemes ember, továbbá bizonyos Szabó Domonkos, Székely Antal szolgája voltak kikallgatandók ; az előbbi azért, mert ő vitte Kismarjára, az utóbbi azért, mert ő vitte Kismarjától Váradra a leveleket. Emlitve van, hogy ez a Szabó Domonkos az ittas Ördög Andrástól kitudott volna valamit Dobó terveiről. Balassa ellen is fölhoz néhány különös vádat a töredék. S pedig első sorban azt, hogy az 1568. év végével, midőn az er­délyi fejedelem háborúra készült, Balassa már azóta elhúnyt testvérének Farkasnak egyik szolgáját bizonyos Nagy Miklóst használta volna küldöncz gyanánt Erdélybe. — A Nagy Miklós küldetésének története pedig a következő : Balassa János egy izben Léváról (a hova specialiter Dobó hivására ment) Zólyomba visz­szatérvén, tüstént magához hivatta öcscsét Farkast ennek Miklós nevű emiitett szolgájával a Zólyom és Végles közt Liczkovicz mellett fekvő erdős helyre. Midőn összetalálkoztak, Balassa Já­nos azt mondá öcscsének, hogy semmi kegyelmet, semmi remu­neratiót nem várhatnak a királytól, azért legjobb leszen más úrról gondoskodniok. Miután még egy darab ideig egyedül be­szélgettek volna, Miklóshoz fordultak s őt annak, a mit hallani fog, titokban tartására megeskettették, s aztán Balassa János a megesküdött Nagy Miklósnak egy Hagymásihoz szóló levelet adott át, hogy azt egyedül a czimzettnek kézbesitse, ha a maga élete kedves előtte s ha nem akarja urát s annak testvérét s azok családjait a végső veszélybe taszitni ; sokat Ígérvén neki, ha a rábizott dolgot jól elvégzi s irtózatos fenyegetésekkel ré­mitvén, ha rosszat teszen. A föltartóztatás esetére is jól instruált Nagy Miklós Hagymásinak szerencsésen elvivén a levelet, ez őt maga mellé kocsira ültette s tüstént Erdélybe hajtatott. Itt Hagymási először Békést kereste föl, majd Csákyt is odahívták s a levél többszöri elolvasása s hosszas discursus után a triumvi­rátus a fejedelemhez ment. Nagy Miklós addig velők volt, most lakására küldetek. A három erdélyi úr később fölkeresvén őt lakásán, szorgalmasan tudakozódtak tőle Léva, Végles, Dévény, Kékkő s Zólyom várak állapotáról s kielégítő válaszokat nyer­vén, írott felelettel őt útnak indíták. De alig érkezett meg Nagy Századok. 187 9. VIí. füzet. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom