Századok – 1879
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. - III.453
478 dunántúli iiadjákat Ezalatt a császáriak is igyekeztek megroncsolt és megfogyott ezredeiket nemcsak jó rendbe veuni, de az örökös-tartományokbúi vont nagyszámú újonczokkal, sőt merőben új csapatokkal is lehetőleg szaporítani. E czélból gr. Pálífy János is, a bán, már martius végével Horvátországba küldetett, x ) hogy a végőrök javát fölszedje, és a horvát-szlavon rendeknek tartományi gyűlést hirdetvén, velők a magyarok ellen mennél több hadat ajánltasson meg. 2 ) Starhemberg Guido april vége felé a Pozsonynyal majdnem szemben fekvő mosonymegyei Köpcsényhez kezdé csapatait a Nyúlásról és Csalóközbűi gyülekeztetni ;3) sőt a Rábavonalon is némi mozgalom híre indula meg, a minthogy némely ezredek onnét is kezdenek vala egész csöndességben Köpcsény felé szivárogni. De a mozgalom, bármily titokban akart is történni, Bottyánnak a Rábán sűrűen átjáró kémei és portyázó csapatai előtt csakhamar tudva lőn. S a serény tábornoknak elég volt csak értesülnie, — hogy egy erős lovas-osztálylyal april végén Bezerédyt előhad gyanánt azonnal általküldje, [s azután saját, Somogyi és Balogh Ádám ezredeivel maga is utána költözzék, valahol Csécsény táján. Bezerédy oly szerencsés volt, hogy a Sárvárról Starliemberg Guidóhoz Köpcsény felé igyekező Wolffskehl-dragonyosezredet útban kapván, meglepte és véres liarcz után rendetlenx) PálfFy mart. 29-kén crkezett Bécsből Varasára. (Saját levele gr. Erdődy Györgyhöz, Galgóczon.) 2) Cs. hadi tanácsi jegyzőkönyvek Bécsben. Szent-Györgyi Horváth Zsigmond is újságolja Pápáról 1707. apr. 29-kéről Bercsényinek: »Az horvátoknak 6. Maji lészen országgyűlések; mit vihet végben Pálfiuram?— megtudván, azonnal tudósítom Ngodat.« (Eredetije a kir. kamarai levéltárban Budán.) 3) Arneth, 428. 1. Horváth, Zs. is írja: »Az németet referálják az rábai lineárúl, hogy elindúlna ; merre ? nem tudhatni, inkább hiszem, az Nyulasra az többihez.« (Ugyanott.) Bercsényi pedig Ersek-Ujvárról 1707. május 2-káról tudósítja Rákóczit: »Tegnap hozák confirmatióját az ellenségnek Köpcsénhez való gyülekezetinek ; haboznak az bírck, ki Újvárt, s ki a bányákat emlegeti ; én inkább hiszem, Csalóközön által Leopold lesz az első jele.« (Vörösvári levéltár.)