Századok – 1878

Állandó rovatok - Történelmi könyvtár - X.

88 HADTÖRTÉNELMI felső-dobszai leletek meglepő analógiát s hasonlatosságot mutat­nak a puszta-szakáldiakkal, mi ez állításunkat még inkább meg­erősíti. Tétettek más helyen is ásatások ; így a Nagy-Csécs köze­lében lévő testhalomnak nevezett, magasan fekvő fensikot, melyet a Sajó áradása mindjobban ki-kimosott, több helyütt fölásták. Is­mét őstelep nyomaira bukkantak. Constatálhatjuk tehát, hogy az ősrégiség-tudomáuy egy igen nevezetes lelhelvlyel gyarapodott. A bizottság elnöke s jegyzője, vezetve Kandra, Wagner és Kiss Péter urak által a környéket vizsgálták meg. Időközben, aug. 22-kén az ónodi vár hazafias és fennkölt gondolkodású úrnője, gróf Erdődy Károlyné, ki az ásatások iránt fiával, gr. Erdődy Istvánnal a legnagyobb érdeket tanúsítá, az ónodi várba meghívta a Bizottságot. Mellőznünk kell ezúttal a grófi kastély gazdag műkincseit, ezeknek leírása nagyon is igénybe venné szűkre szabott időnket. Kutatásainkra nézve nagy segítsé­günkre volt Tóth A. György nevű öreg lakos előadása, hogy az ónodi határban levő Puszta-Templom nevezetű helyen 62 évvel ezelőtt ásás közben az egykori Muhi város pinczéjére bukkantak s itt számos bilincset, szeget stb. effélét találtak. A bizottság másnap, vagyis aug. 23-án megtekinté a helyet, s Czobor Béla, Wagner, Szádeczky Lajos és Hoffmann urakat küldte ki az ásatásokra, — bár már előbb is megszemlélte e he­lyet, s constatálta, hogy itt tenrplom valósággal létezett, de bő­vebb kutatásokba nem ereszkedett, minthogy arról értesült, hogy e helyen már történt ásatás és pedig a semmivel határos ered­ménynyel. A mostani ásatás eredménye annál meglepőbb volt. Ráta­láltak Muhi városa romjaira némi távolságban a templom helyé­től egy szántóföldön ; mintegy méter mélységre ásattak, ott égett házfal-töredékeket, égett vasakat, szegeket, egy furcsa alakú kapát, olvadt érczet, bilincset találtak, s ezzel Muhi városa hely­fekvését meghatározták. Összefoglalva a történeti adatokat s a terepvizsgálatot, ki­tűnt, hogy a poga-szakáld-csécsi halmok helyfekvése egészen más, mint a használt térképen kijelölteké, hogy a Köröm és Poga közti

Next

/
Oldalképek
Tartalom