Századok – 1878
P. Gy.: Fehérpataky László: A pannonhalmi apátság okl. ismertetés 738
740 TÖRTÉNETI IRODALOM. omelni szoktak. Matkematikai bizonyosságról a történelemben természetesen szó nem leket : ele van történelmi bizonyosság, melyet teljes hitelű adatok vagy jelenségek szülnek, s melyet subjectiv okokból — car tel est mon plaisir — lehet nem hinni, de nem lehet tudományosan megtámadni, kétségbevonni, s egy ily bizonyosság az, hogy e kérdéses oklevél csakugyan Szent-István király által adatott ki, uralkodásának második évében. Eddig legalább sem külsejéből, sem tartalmából, egyetlen egy megállható ok sem hozatott fel hitelessége ellen. Ugyanezen következtetésre jut a jelen munka szerzője is. Miután az oklevél szövegét közié, kiadásait, átiratait, külsejét fejtegette, elmondja a támadásokat, melyek Mansitól kezdve napjainkig az oklevél hitelessége ellen intéztettek. Azután áttér magának az oklevélnek magyarázatára s a diplomatika jelen álláspontja szerint, vizsgálat alá veszi, kimutatja, hogy az semmiben sem ellenkezik az egykorú olasz vagy német viszonyokkal, és irodai szokásokkal. A munkának ezen része bő olvasottságról tanúskodik, és egészen új a magyar közönség előtt, melyet még mindig zavarba hoz : ha marchiok-ról, vagy dux-okról olvas Magyarországon. Lehetne ugyan itt-ott észrevételt tenni szerző némely megjegyzésére. A szalavári 1024-iki oklevelet például, melyben — néhány Szent István korára emlékeztető phrasis mellett — mind csupa későbbi korra illő dolgokban intézkedik István »báróival (!)« alig lehet valódinak tartani, s így a pannonhalmi okmány magyarázatára sem alkalmas. Az állítást, mely szerint a »camera« szóból, a hová a bírság fizetendő, kétségtelen, hogy az oklevél irója német minta után dolgozott, jó volna szabatosabban formulázni, mert az Otto-knak olasz kanczellárjai által Olaszország számára kiadott oklevelekben is előfordul a camera, a pénzbírság pedig inkább az olasz vagyis az olaszok számára kiállított okmányokra, mint a németekre emlékeztet : de mind ez hibának sem mondható, s alig von le valamit a munka érdeméből, mely a mai tudományosságnak színvonalán állva, a pannonhalmi alapító-levél hitelességének kérdését — úgy hisszük, végleg — eldönti. • P. GY.