Századok – 1878
KÁROLYI ÁRPÁD: Adalék a n.-váradi béke s az 1536-1538. évek történetéhez - II. 687
KÁROLYI ÁRL'ÁDTÓL. 727 hogy a fegyverszünet megszegője az elfoglaltakat magánál megtartsa s így szótöréseért még jutalmat nyerjen ; ő pedig, az ártatlan fél, kénytelen legyen a veszteséget tűrni, akkoz beleegyezését adni. Hogy e dologban Brodaricsnak ne lenne intructiója : kiketetlennek tűnt föl előtte ; nemcsak, de különben sem alvó gyanúját fokozta, kogy Zápolyáék előbbi csalárd játékúkat akarják vele a béketárgyalások alatt űzni1). S ka már e gondolat magában fölbőszíté Ferdinándot, csak növelte haragját a successio kérdésében előterjesztett követelés. »A mi azt illeti, kogy az esetben ha a császárnak vagy nekünk vagy mindkettőnk fiörököseinek magva szakadna —- irja oratorának —, akkor az ország Jánosra és útódaira szálljon : nincs nekünk szabadságunkban feleségünk legjobb igazait, melyek épen ez örökösödést illetőleg régi intézményeken, eddig még mindig szem előtt tartott szerződvényeken s a korona ősrégi szokásán alapulnak, megsemmisítenünk ; ka akarnók sem tehetnők, mert a császár ő felsége nem egyeznék bele. Szükséges azért, kogy e kívánságától, mint méltánytalantól a vajda elálljon s ka minden rábeszélés ellenére csökönösen megmaradna e föltétel mellett : ám vigyük az ügyet ő főlsége a császár Ítélete elé, bizonyosan tudjuk, hogy ő e kérést mint észszerűtlent s szemtelent, meg fogja tagadni.«2) E pontnál legvilágosabban tükröződik viszsza az a kezdetleges stadium, melyben a béke ügye még ekkor téngődött. A mit a béke végleges megkötésénél 1538-ban örömest elismert Ferdinánd, attól most egy év előtt még gondolatban is irtózott. E néhány pont körül forgott a vita Brodarics és a császári orator közt, mig ők Körmöczbányán a Jánoshoz küldött titkár s Frangepán megérkezését várták ; Vels kadai pedig Eperjes *) . . . id nobis non solum mirum videtur quippe cum sciamus ipsius vaivodae consiliarios omnes simul apud eum congrcgatos fuise, adeo quod satis temporis liabuisset dicto Brodarico do singulis determinatam instructionem dare ; verum etiam non parva suspitio suboritur eos ad pristinum ingenium malamque fraudem ac dolos, quibus antea usi sunt, redire statuisse. — U. o. 2) poterit hacc res ad arbitrium caes. MUs referri, quam certo scirnus repugnaturam fore liuic petitioni, tanquam inpudenti et rationi baud consouae. U. o.
