Századok – 1878

SCHWICKER J. HENRIK: Magyarország s a bajor örökösödési háború - II. 487

SCIIWICKER J. H.-TÖL. 509 Jogosúlt volt tehát azon általános gyász, melyet a magyar nemzet a töhbi népekkel együtt magára öltött, mikor a kérlelhetlen halál Mária-Teréziát, az elfelejthetlen fejedelemnőt, népeinek jó s gondoskodó anyját, kiragadta az élők sorából. (1780. nov. 29-én.) »Népeinek őszinte bánata« — mondja Horváth Mihály *) — »hálája és szeretete kisérte őt végső nyughelyére. Hála és szeretet kisérte őt különösen a magyar nemzet részéről, melyet ő fejedelmi házával nemcsak (teljesen) kibékített, hanem szeretet és bizodalom gyöngéd lánczai által is összefűzvén, országanyai indulattal boldogítani, százados hányattatásai s balszerencséje után a jólét és miveltség pályáján előbbre vinni őszintén igyekezett, országos épségében pedig helyreállított.« Vannak történelmi nagyságok, kik mind többet vesztenek méltóságukból s tekintélyükből, minél jobban s behatóbban vizsgálja, kutatja valaki magukat s tetteiket ; de vannak oly áldott személyek is, kik iránt szeretetünk, hódolatunk csak fokozódik, minél mélyebben hatolunk fürkésző szemmel jellemök s cselekvésük körébe, minél élesebben kutatjuk tetteik indokait, rugóit. Ily személyiség Mária-Terézia, a kimúló félben volt Habsburg-dynastia új életre ébresztője, s második alapítója ; de nem csak házának, nemzetiségének volt nemtője, hanem országainak is ; mert az osztrák-magyar monarchiában bármely nyilvános intézménynek kutassuk eredetét s keletkezését, majd mindenütt Mária-Terézia alkotó kezével találkozunk. Méltán él tehát mai napig dicső emléke közöttünk. SCHWICKEH J. HENRIK. !) L. Magyarorsz. tört. (1873.) VII. 459—460. 11.