Századok – 1878

SCHWICKER J. HENRIK: Magyarország s a bajor örökösödési háború - II. 487

496 MAGYARORSZÁG S A BA.IOR ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÚ. óta uem kevesebb, mint 13 év múlt el, s nádor-választó ország­gyűlés még sem tartatott, s a nádori fontos állomás betöltetlenül maradt. Szembetűnő dolog tehát, hogy Mária-Terézia s kor­mányférfiai eljárása alkotmányos szempontból nem volt kifogás­talan. S mégis ritka lelkesedéssel és ragaszkodással szerették a királynőt. Mi volt annak oka ? A magyar nemzet e magatartásának kulcsát főleg amaz általános meggyőződésben kell keresnünk, hogy a fejedclemnő hasonló szeretettel viseltetik a nemzet irányában, hogy szívét a hála s elismerés érzelmei töltik be s egész uralkodása alatt még mindig tettek által is igyekezett kifejezést adni hálájának. Meg­nyerő, gyöngéd modorával magához s udvarához vonzotta a ne­mességet; kegyadomáuyok, kitüntetések, házas összeköttetések által nagyon jól értette a befolyásos embereket féken tartani s saját tervei, czéljai érdekében felhasználni. Megnyerte továbbá mindenki szívét nem szűnő anyai gondoskodása, melylyel az or­szág s népei boldogságán csüngött. Reformjai pedig lehetőleg kímélték a fenálló intézményeket, hagyományokat s előítélete­ket ; nem akartak mindent egyszerre romba dönteni ; míg Mária-Terézia élt, addig igen óvatosan jártak el a reformok behozatala körűi, pedig e reformok lényegileg nem különböztek József csá­szár sikertelen, mert túlhajtott sietséggel s kiméletlenséggel pró­bált újításaitól. Mária-Terézia az úrbéri szabályozás által a parasztság sorsát enyhítni igyekezett ; neki köszönhetni a törvénykezés leg­alább részben való javítását ; de különösen nagy érdemeket szer­zett a királynő az ország körűi a szellemi s erkölcsi, valamint az anyagi viszonyok felvirágoztatását czélzó intézkedései által. Ide tartoznak : az iskolák jobb szervezése és szaporítása, a püspök­ségek rendezése, a fölösleges zárdák kisebb számra szorítása, a királyi jövedékek emelése, különösen a só- és bányajövedék jobb kezelése, a vámrendszer könnyítése, mely törekvése azonban a bécsi »Commercien-Rath« ellenséges fondorkodásai következté­ben, fájdalom ! nagy részben sikertelen volt ; de annyiban mégis sokat tett a jó királynő az anyagi jólét előmozdítására, hogy a gyéren lakott ország részeket szorgalmas bevándorlókkal bené­pesítette ; hogy a használható országutak, csatornák, stb. helyre-

Next

/
Oldalképek
Tartalom