Századok – 1878
SCHWICKER J. HENRIK: Magyarország s a bajor örökösödési háború - I. 389
390 MAGYARORSZÁG S A BAJOR ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÍT, Érdemes-e tehát ily eredmény nélkül való tárgygyal foglalkozni ?— kérdhetné valaki. S e kérdésre »igen«-nel kell válaszolnunk, mert ezen úgynevezett »bajor örökösödési liáború«-nak sok oly jellemző vonása van, melyek az akkori politikai helyzetet, a kormányok egymáshoz való viszonyait, egyes koronás fők s államférfiaik aspirátióit világos színekkel ecsetelik, úgy hogy általuk az akkor működésben volt európai tényezőkről biztos és érdekes tudomást szerezhetünk. De más tekintetben is fontos e mozgalom beható tanúlmányozása. A XVIII-ik század utolsó negyedében folyván le ugyanis, ekkor találkozunk először úgy Bajorországban, mint szintén Ausztria-, Porosz- és Szászországban a nép ébredező érdeklődésével politikai s állami dolgok iránt; látjuk hogyan zúdul fel az önállásra hajlandó bajor szellem a tervezet, bekebeleztetés ellen s mint támaszkodnak maguk a diplomaták is ez új szellem nyilvánúlásaira, úgyhogy a bajor fejedelem végre is kényszerűi országát feldaraboló tervét nagyobb részt megsemmisítni. De viszont találunk oly momentumokra is, melyek a népek őszinte és hű ragaszkodásáról szeretett fejedelmükhöz, élő példákkal tanúskodnak. Ily jelenségekkel leginkább Ausztria- és Magyarországban találkozhatunk, miből folyólag Horváth Mihály azt a nézetét fejezi ki, hogy a bajor örökösödési háború tör ténete csak annyiban tartozik mi reánk is, a mennyiben »Magyarország ez alkalommal is királynéja iránt ragaszkodását tanúsította. «x) Ha magamévá teszem is koszorús történetírónk e nézetét, mindazáltal bebizonyíthatni reméllem, hogy ránk nézve még más szempontokból is érdekes nevezett háború történetének közelebbi méltatása. Ugy politikai, mint társadalmi tekintetben sok nevezetes mozzanat kínálkozik itt, melyek ama korszak helyes felfogása czéljából kiváló figyelmünkre érdemesek. E mozzanatokat jelezni s történelmi rajzban összefoglalni czélja jelen értekezés* nek, melynek kidolgozásánál főleg Mária-Terézia s második József adatokban dús levelezését használtam forrásúi.2) L. »Magyarország történelme.« (Az új dolgozat első kiadása.) V. köt. 267. lap. 2) V. ö. MariwT/ieresia und Joseph II. Ilire Correspondent