Századok – 1878

GYÁRFÁS ISTVÁN: Szeged város tört. írta Varga Ferencz ismertetés 279

TÖRTÉNETI IRODALOM. 285 Budára, de a J<iket Mellemet pasa kegyetlenül megöletett; végre 1542-ben a várost a török ostrommal bevette, feldúlta, leégette a lakosok egy részét megölte, másrészt fogságra liurczolta. E pusztuláskor egy ferenezrendi szerzetes a város régi okleveleit Szakolczára vitte el, honnét azok csak a török kiűzetése után kerültek vissza. Ily érdekes jelenetekben terjeszti elő szerző e város történelmét az első részben; szintoly érdekes a 2-ik rész, mely a politikai, államrajzi és művelődési viszonyokról szól. Itt a város előkori állása, belkormányzati fejlődése, czímere, pecsétje 6 példányban, hajdani fekvése, nagysága, birtokai, népessége, lakosai foglalkozása, földművelés, ipar, kereskedelem, adózása, városi régi tisztviselők, családok, vallás és iskola ügy az adatok érdekessége mellett bírálati fejtegetéssel terjesztettek elő. A város birtokairól szóló részben megemlékezik szerző a szegedi polgárok által használt kún-pusztákról is. Elmondja, hogy a Bolgárországból hazánkba fogadott (talán helyesebben visszahívott) kúnok többek között leginkább a Duna-Tiszaköz legelőnek alkalmas térségére Szeged tőszomszédságába telepíttettek le ; de nomád életmódjok és az ősi valláshoz ragaszkodásuk miatt velők sok baj volt, úgy hogy »midőn a magyar nemzet századok polgáriasultságát élvezé, ők még mindig a régi patriarchalis szervezet bilincseiben nyögtek, s nomád módra — ideiglenes hajlékokban laktak, miről még századok múltával sem lehetett őket leszoktatni; Sigmond és Mátyás király alatt is úgy a jászok mint a kúnok csak ideiglenes tartózkodási helyeken úgynevezett descensusokban — szállásokban — laktak ; már pedig a ki a jelenlegi szinte kapitányságokra osztott szegedi tanyákat, másnéven szállásokat ismeri, annak fogalma lehet a kűn atyafiak első telepeinek nyomorúságos voltáról ; nem volt azoknak kezdetben (?) se határuk, se nevök, csak később (?) midőn már a polgárosodás magva nálok is némi gyökeret vert, osztattak fel azok egyes kerületekre, úgynevezett kapitányságokra« stb. Miutáu e néhány sor tartalma a történelmi hűségnek meg nem felel — azt észrevétel nélkül hagyni nem lehet. Ugy látszik, hogy szerző a szállás — descensus — szó téves értelmezéséből következteti, hogy a jászkúnok még 1473-ban is