Századok – 1878

HUNFALVY PÁL: Rumun történetírás - II. 183

1.90 TÖRTÉNETI IRODALOM. resztül a szlávokra ? De bármi legyen is ennek az oka — leghihe­tőbb, hogy a birodalom belsejében dúló szlávokat visszatértük­ben akarta elfogni, s azok megelőzvén őt, üldözve követé a Duna bal partjára — semmi esetre nem az olteniai oláhok akadályozták meg az egyenes út választásában. Hisz az oláhok a régi rómaiak unokái, mint a tergovisti kalugerek 1532-ben Delia Yalle Ferencz előtt azokat jellemzék, 560—581-ig természetes szövet­ségeseik lettek volna a görög császároknak, a kik annyit bajlódá­nak a dölyfös Bájánnal. Követek járának folyvást ettől Konstan­tinápolyba, s innen Báján hoz, de az Olteniában, igazán mondva, mind a két félnek lába alatt lakó oláhokról soha semmi bír. A gepidek végső tusaikban a longobárdok és avarok ellen a messze lakó kutugurokhoz folyamodnak segítségért: de az orrok előtt­lakó s római míveltséggel biró oláhokat sem a gepidek, sem ellen ségeik, sem a görög császár, ki pedig a barbarokat mind ki szeretné pusztítani, s azért uszítja egymás ellen, — nem látják; azok nin­csenek meg. Igaz, Hasdeu nagy gonddal távol tartja az oláhokat úgy a gótoktól és gepidektől, mint a szlávoktól és avaroktól : de köl­tözködő rabló népek, a milyenek ezek valának, miért tartózkod­tak volna Olteniától, melyet semmi természetes határ nem védel­mezett, s a mely ezer meg ezer csábbal ingerelhette mind a gótokat, mind a szlávokat, mind az avarokat, a kiket se folyó, se begy nem bírt feltartóztatni, ha zsákmányt kerestek. Az oláhok­nál, a rómaiak unokáinál, tehát a rómaiak míveltségével, kin­cseivel büszkélkedő oláhoknál nem találhattak volna zsákmányt ? Hanem hát akkor se Oltenia, se oláhai nem voltak még ; Hasdeu csak képzeli azokat. Mert a mit ő Oltenianak nevez, mely eredeti fészke volna a rumunságnak, s azért leghívebb őrzője arómaitra­ditionak, ott egészen mást. nem római, nem rumun életet hirdetnek a helynevek, mint Krajova, Tirgovist, Zlatina, Okna, Rimnik, Slanic, stb. stb. Azok szláv lakosoktól valók, kik a hunok ideje óta s a gepidek és avarok alatt is egész a magyarok, besenyők, kúnok odaérkeztéig bírták a földet, a melyre azután költözköd­nek az oláhok, miután a bolgár-szláv egyházba, s avval együtt annyi-mennyi szláv míveltségbe be voltak már avatva. A rumunság túl a Dunán a bolgár-szlávok hatása alatt képeződött,

Next

/
Oldalképek
Tartalom