Századok – 1878

BOTKA TIVADAR: Millenarium a magyar nemzet államiságának ezer éves fordúlójára - II. 149

T B0TKA TIVADARTÓL. 151 Legrégibb kútforrás, melyből eddig részben ismeretlen, részben eddigieknél bővebb adatokat meríthetünk a magyar faj és második hazája viszonyairól, Ibn-Daszta arab író, társai legjavából. Tudósítását a IX. század második felére kell tennünk, midőn már a magyarok a fekete tenger melléki kisebb Magyarországban, melyet Constantin, a reá illő »Turkias« helyett »Lebediának« keresztelt, sokáig laktanak, miről alább többet. Nyújtanak ugyan szintén becses adatokat a magyarok ezen időbeli ismertetésére Leo és fia Constantin császárok is, kiknek azonképen jó alkalmuk volt a magyarokkal közvetve s közvetlenül érintkezni ; nyújtanak adatokat még más keleti írók, a görögök, arabok, valamint a nyugoti krónikások is, de mind azok, miket ezektől tanulunk, fontosságra nem mérkőzhetnek Ibn-Daszta tudósításaival. Illő tehát ezen kútforrást fenékig kiaknáznunk. «A magyarok, így ír ő egyfelől a besenyők, másfelől a volga-bolgárok esegel nevű ágával és a kozárokkal határosak. Itt van, így fejezi ki magát sajátságosan Ibn-Daszta, a magyar tartományok első határa. A tartományok szót többesben használva, arra mutat, hogy már akkor nem egy, hanem több tartományból állott a magyar állam. Folytassuk az arab tudósítást. Iménti szomszédságon túl, más irányban ezen (kis) Magyarország határolt a fekete tengerrel ott, hol abba két folyó ömlik, melyek egyike nagyobb a Dzsihunnál (a másik nincs jelezve), s ezen két folyó által képezett vizköz szolgált a magyaroknak télen át lakásúl és halászati tanyáúl. A magyarok földe nagy terjedelmű, bővelkedik rengeteg erdőségekkel, vizekkel, legelőkkel, vadakban és halakban. Nagy számú lábas marhát, kivált lovakat nevelnek, mi nemcsak táplálásukra szolgált (Leo császár szerint tejjel és hússal éltek), hanem a lovashad kellő fölszerelésére is, mert a magyarok háború idején nemcsak a szükséges lovakat magukkal vitték, hanem a fölöslegeseket is a hadrend mögé állították s télen-nyáron folytonosan legeltették.« Feltűnő fontosságú azon tudósítása is Dasztának, hogy az akkori magyarok földmiveléssel is foglalkoztak, s »sok földet,« ezek szavai, vettek gabonatermelés alá, melyet valószínűleg hadi foglyaik által dolgoztattak, mi minden esetre a társas élet szelídült fokára mutat. Még ez időben a magyarok, hasonlóan más keleti népekkel, nem bírván sem városok-