Századok – 1878

FRAKNÓI VILMOS: Martinovics és társainak összeesküvése - II. 115

FRAKNÓI VILMOSTÓI-. 143 Hasonlag fájdalommal szól Lipót kora elhunyta felől. »Csak sűrű könyhulajtással . . . lehet emlékeznünk II. Leopoldnak elvesztéről, valamint II. Józseféről ! mindkettőjékről az emberi nemzetnek gyönyörűségéről, kiknek védelmezői voltak!« Figyelmezteti egyébkint olvasóit, hogy Lipótot ne azok után ítéljék meg a mit tett, hanem a mit tenni készült. »Későbben ismerte volna meg csak II. Leopoldot az ő széles nagy birodalma, kiváltképen Magyarország, kit megláthat egy fényes tükörben ... az ő toskánai herczegségében, melyet ő . . . a despotismusnak jármából kimentett ; a természetnek egyenes útját választotta a polgári szabadságra, és így a közboldogságra, melylyel bír a boldog Toskána mai napig. . . . Édes atyja volt tehát II. Leopold Toskánának, bizonyosan édes atyja volt Ma/ gyarországnak is ! Csak hogy — — (Es itt a mondatot be nem fejezi ; valószínűleg a censura kitörölte a papságra és arisztokratiára szórt szitkokat.) És Lipótról szólva, nem mulasztotta el felhasználni az alkalmat arra, hogy barátjáról Martinovicsról is megemlékezzék, és tekintélyét az országban emelje. Elbeszéli, hogy a király a vegytannal szeretett foglalkozni. »Erre nézve — úgymond — most utolsó esztendejében is amaz isméretes nagy bölcsességü férfiat a Fő T. Martinovich Ignácz apátúr és tanácsos urat választotta kimikusának, kivel együtt munkálkodott.« *) Végül kifejezést ád reményeinek, melyekkel Ferencz uralkodásának elébe néz. »Bizonyosan — úgy mond — az ő királyi koronája is: az ő szeretett hív jobbágyainak hűséges szívok. Hiszen II. Józsefnek testvére ! II. Leopoldnak becses vére ! Nem esik a jó gyümölcs messze az ő termő fájától. Jó reménység táplál bennünket, hogy nyomdokit fogja követni e két szenteknek ! Ah ! harmatozzatok egek ! légyen atyátok és királytok nemcsak a főnemességnek, a prelátusoknak és főpapságnak, hanem egyszersmind a szegény nemes embereknek is, közpolgár és szántóvető mezei embernek!«2

) 191. 1. 2) 192. 1.