Századok – 1877
Állandó rovatok - Vegyes közlések - 94
94 TÁRCZA. nagy halmazban, hogy ha valaki Erdély történetei megírásával foglalkozandó gyűjteményt nem nélkülözheti. Mint a szerkesztő búcsú szavában írja, leginkább részvét hiánya miatt szűnt meg, mit mi hajlandók vagyunk a mostani szigorúbb viszonyoknak tulajdonítani. Hogy nem lett volna-e czélszerübb heti számok helyett havi füzeteket adni, arról vitázni, ma már időn túl volna, de hogy így is a mint vannak, egyik becsesb tört. forrásunkat képezik, azt nem lehet kétségbe vonni. VEGYES KÖZLÉSEK. —A Kállay-család levéltára. A Kállay-levéitár elrendezése már befejeztetett a múzeumi könyvtár oklevél-termébe, hol a letéteményező család hazafias intentiójához képest, egy egészen külön fiókosztályba van elhelyezve. A fiókosztály 70 fiókból áll s homlokzatán a Kállay-család nemesi czímere't viseli a következő körirattal : »A Nagykállói és Farkasaszúi Kállay család levéltára.« A nemzeti Muzeum könyvtárában bevett s az elrendezésnél követett rendszer lehetővé tette azt, hogy a levéltár már jelen regestrálatlan állapotban is — bár csak kivételesen — használható legyen s mindinkább megfeleljen a hazai történetbúvárok igényeinek. Fölemlítjük ez alkalommal azt is, hogy e levéltárban egy 1485-ik évbeu kelt Paksy Lajos és Enyinghy Török Imre által Kállay Jánoshoz írt érdekes latin levél találtatik, melynek magyar záradéka van ; a záradék egykorú, 2 sorból áll s nyelvemléki becsesei bíró szövege a következő : »Emericus The. kewzewn krÿsthÿnanak leghen ken web ÿnhanak. Zaaz ÿo napath keth Zaz yo eeth hozÿaÿa. (Emericus Thewrewk köszön Krisztinának legyen könnyebb inának. Száz jónapot, kétszáz jó éjt hozzája.) — A uáró Jeszenák-család levéltára. A Kállay-leváltár szomszédságában helyeztetett el a »királyfiai báró Jeszenák«-félc levéltár is, homlokzatán a család nemesi czímerével. Az elrendezés 20 fiókot vett igénybe s magában foglalja az okleveleket és leveleket ; a szorosabb értelemben vett kéziratok és Inkunabulák a fiókok alatti szekrényekben vannak fölállítva. — Ismer r történetírónkat Pesty Frigyes urat legközelebbről megérdemelt kitüntetés érte ; kir. tanácsosi czímet nyert ő Felségétől, a nemzetgazdászat s a tudományok terén szerzett érdemeiért. — Horváth Árpád egyetemi könyvtár igazgató, ezen állásától saját kérelmére föl-