Századok – 1877

Állandó rovatok - Történelmi Társulat - 681

TÁRCZA.. 683 Történelmünk haladására fontos a hadi események mentül szaba­tosaid), a valóságot mentül megközelítöbb ismerete. Maguk ezen esemé­nyek tetemes alkatrészei múltunk azon képének, melyet elbeszélő tör­ténetirodalmunk igyekszik ábrázolni ; de ezenkívül belevágnak szakunk, majd minden más segédtudományába. A hadi események pontos ismeretére nevezetes, s mondhatni el­sőrendű követelmény amaz események színpadjának, a csatatérnek meg­határozása és térképe, sőt tájrajza is. Ügy vélem, az ezen részben hátralévő nagy munka előbbvitelére legalkalmasabban a int. Történelmi Társulat vállalkozhatik, a mennyiben vándorgyűlései rendre beutazták több irányban s többször is a haza különböző vidékeit, s így közelébe jutnak mindazon hadi események színterének, melyek hazánk határain belül történtek ; és a mennyiben egy ily száz karral rendelkező Társulatban hozzá elegendő munka­erő jut. Az ezen ügyben való eljárási módozatra nézve bátor vagyok a következendő pontokba foglalni indítványomat : Először is a Tekintetes Társulat a vándorgyűlés helyének megha­tározása után azonnal egy három tagú bizottságot küld ki, (az Elnök kinevezése nyomán), mely tanúlmány tárgyává teszi a közelebbi ülés helyének környékén a legrégibb időktől 1849-ig bezárólag folyt csatá­kat és várostromokat. Eleve kritikailag megállapítja, melyek ezek kö­zül az eléggé megbízható adatokból s nem csupáu bizonytalan conjec­­turákból ismertethetők. Utóbbiakat eleve kizárja a helyszínén való vizs­gálódás köréből. Előbbiekre a hiteles források adatait összeállítja, s így fölszerelve fog részt venni a helyszínén való vizsgálatban és irányt ad a helyszínrajzi fölvételeknek. Második pontja indítványomnak az, hogy a Tekintetes Társulat intézzen egy folyamodást a Nagyméltóságú magyar kir. Honvédelmi Mi­niszterhez, kegyeskedjék a hadtani szakba vágó vállalatot hathatós tá­mogatásában részesíteni, — különösen azáltal, hogy a fennírt bizottság mellé egy a térkép készítésben s hadi helyszínrajzban avatott és gya­korlott honvédtisztet rendel, ki teljes öszliangban a bizottság munkála­taival készítené el a csaták és ostromok térképét, melyek költségeinek fe­dezésére a Tek. Társulat egy másik folyamodványt intézne a Nagymél­tóságú magyar kir. Minisztériumhoz. Addig is azonban, míg mind ez megtörténnék, a Tek. Társulat már jelen évi pozsonyi gyűlésére, ha ta­lálna oly katonai szakférfiút, ki egyszersmind a magyar történelemmel foglalkozott, s ki szívesen válalkoznék a munkára, a Pozsony környé­kén történt egy két nevezetesebb csatatér meghatározásával és fölvételé­vel kezdhetné meg a munkát. A rendszeresebb munkálat azonban a jövő évi gyűlésre maradna. Harmadszor : a mi különösen a régi várak és várostromok hely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom