Századok – 1877

Állandó rovatok - Történelmi Társulat - 568

56& T ÁBCZA. TÖRTÉNELMI TÁRSULAT. A jun. 7-e'n tartott választmányi ülésben szép számmal gyűltek össze a hallgatók, kik részt akartak venni a kegyelet azon tényében melylyel a társulat egyik legbuzgóbb választmányi tagja emlékét ülte meg. Többi közt ott volt az elhunyt Szalay Ágoston utódja, vala­mint Trefort közoktatási miniszter is. Elnök Horváth Mihály megnyitván az ülést, fölhívta Hegedűs Kandid Lajos választmányi tagot, hogy olvassa föl emlékbeszédét Sza­lay Ágoston fölött. A nagy tetszéssel fogadott emlékbeszéd a »Századok« következő füzetében fog közzé tétetni. Azután a titkár fölolvasta Károlyi Árpád értekezését »Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban«, mely hasonlóan a Társulat közlö­nyében fog megjelenni. Titkár jelenti, hogy Petéiéi István Maros-Vásárhelyről az ottani ezéhek szokásairól egy igen érdekes munkálatot küldött be. Folyó ügyekre kerülvén a sor, titkár bejelenti az új tagokat ; jelesül Pest-, Csik- és .BéAar-megyéknek, Győr és Szabadka szab. kirá­lyi városoknak átiratait, melylyel jelentik, hogy a társulat alapítói közé szándékoznak lépni s beküldik a 100 frtos alapítványt. Az illető megyéknek köszöuő levél iratik. Továbbá Nagy Iván v. t. je­lenti, miszerint Szmercsányi Emil úr alapító taggá óhajt lenni. Köszö­nettel fogadtatik, s a titkár megbizatik, hogy erről értesítse. Továbbá következő évdíjas tagok választatnak meg : Bikkessy K. Béla M.-Ovár (aj. a titkár), Varázséji Gusztáv Bpest (aj. Győrffy Lajos), Hencz Béla árvasz. jegyző, Ocskay László, Sintonyi Ferencs t. jegyző, Nyitrán (aj. Csősz Imre), Szádecsky László Bpest (aj. Szalay B. József), Bedö Albert föerdőmester, dr. Takács Lajos egyet. m. tanár (aj. Deák Farkas), H.-M,-Vásárhelyi iparegylet (aj. a titkár), Bohunka Géza (aj. a titkár), Földes Gyula Pozsony, Burián László (aj. Buzua Alajos), Budai tanító egylet (aj. Horváth M.), Romát Ignácz Bpest, Somló Sán­dor, színész Bpest (aj. Thallóczy Lajos), K, Császár Titusz Újpest (aj. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom