Századok – 1877
ÓVÁRY LIPÓT: Kutatások a nápolyi Farnese levéltárban 1
12 KUTATÁSOK A NÁPOLYI FARNESE LEVÉLTÁRBAN Mint látszik, fejezi be jelentését fiorario, az egész barátság a két király közt csupa szinlésből áll. Igen érdekes e nunciusnak november 27-ki jelentése, melyben János királytól nyert újabb kihallgatásáról ad számot. Jelen voltak Statileo s Frater György. János király ismételve háláját fej ezé ki a pápa tartós jóakaratáért. Elhagyatva valamennyi keresztény fejedelemtől, úgymond, ő egyedül ő szentségébe s Isten kegyelmébe helyezi minden bizalmát. Szemben oly hatalmas ellenséggel, minő a török, ő csakis fogásokkal s ajándékokkal képes megóvni e szegény s kipusztult hazát, nem annyira magának, mint inkább a kereszténységnek. Azon kérdést illetőleg, mily mértékben járulhatna a török ellen megindítandó hadjárathoz, János mindenekelőtt tudni óhajtja azt, bizonyos-e a hadjárat ? O Szentsége, viszonzá a nnneius, mindent elkövet, hogy a keresztény fejedelmeket a török elleni szövetkezésre bírja, s azok nem lehetnek oly vakok, hogy be ne lássák, miszerint Magyarország romlása saját romlásuknak volna elöhirdetője. Mire János király a következő észrevételeket tévé : Mily kár volt — úgymond — annyi pénzt vesztegetni eddigelé hajóhadakra. Valóságos kidobott pénz. Mit nyertek ö Szentsége, a császár s Velencze költséges haj óraj aikkal ? Tenger felöl vajmi keveset árthatunk a töröknek. Ez oldalról elég figyelemmel lenni a partok megvédésére ; s a főerőt szárazon kell kifejteni. Mindenekelőtt szükséges az összes keresztény hatalmak szövetkezése. Magyarországra — úgymond — nem sokat lehet számítani ; nem is nevezhető ez többé országnak ; egy része Ferdinand, más része a török, s harmadik elpusztult része lévén csak az ő birtokában. Mindamellett, ha a hadjárat bizonyos, ő havi 120,000 tallérért 60,000 főnyi sereget ígér föntartani. De ha a hadjárathoz az összes keresztény fejedelmek hozzá nem járúlnalc, neki nem marad egyéb hátra, mint az eddigi költséges módon óvni meg az országot s a kereszténységet a végromlástól. Elmondá azután, hogy nemrég a lengyel követ figyelmeztetve lön Konstantinápolyban, hogy igen czélszerű volna, ha ő, János, egy lengyel követ kíséretében saját követét küldené oda, hogy kiengesztelje a szultánt, kinek már tudomására hozták a Ferdinanddal kö-
