Századok – 1876

Állandó rovatok - Magyar történelmi társulat - 857

— 28 -ságú részlete képezi — mint egy darabja az egyetemes mívelődés-történetüek. Mert a politikai és hadi események legmíivésziesb s kimerítőbb összeállítása is csak félképet nyújt s a mívelődési viszonyok és polgári élet festése nélkül városaink életéről a múltban csak megközelítőleg is hü képet nem kaphatunk. Azonban kimerítő képet, tisztelt hallgatóim, tőlem se váranak. Nem az idő rövidségével, nem erőm gyengeségével akarom magam menteni. De minő képet állíthatni össze a múltnak néhány szétszórt s alig összefüggő leveléből? Legföljebb az akkor divatozott intézvények körvonalait s ezek alakúlásának vázát. S bocsánat őszinteségemért: ennél többre nem is törekedtem. Városaink mai lakosai bizonynyal nagyon roszúl éreznék magokat valamely középkori városban, lia egy kötekedő tündér oda varázsolná őket vissza. Aligha meg tudnák szokni a kövezet nélküli szűk és rendetlen utczákat, melyeken megáll az eső víz, a szemét halomra gyűl, míg egy jótékony zápor el nem mossa onnan, a kiálló lábas házakat, a kalmárok és kereskedők kinyúló árú raktárait, a polgárok és mesteremberek házaihoz ragasztott ólakat, melyek elveszik a világosságot s megrontják a levegőt, szóval e kényelmetlen alacsony s csaknem kivétel nélkül fából készült házaknak kisebb-nagyobb labyrinthusát, melyek egyetlen kőépületet, egy nagy ós díszes templomot vettek körül. E faházak valódi tűzfészkek voltak : s igen gyakori eset volt, hogy egy-egy város legnagyobb része a lángok martalékává lett — mert oltásra addig, míg az ki nem dühöngte magát, gondolni sem lehetett. Azonban a mily hamar elpusztúltak e városok, épen oly hamar felépültek ismét fából — s kőházak emelése az acropolison kívül igen lassan s csak a középkor vége felé kezdett divatba jőni. De a legtöbb újon épült város is megtartá régi jellemét : a szűk, piszkos és rendetlen utczákat. Nem érzék a haladás szükségét : a polgárok, mesteremberek mesterségök mellett gazdaságot is folytatván, sokat voltak a városon kívül ma-