Századok – 1876

Állandó rovatok - Magyar történelmi társulat - 857

— 25 -Miklósnak a költőnek, vagy Istvánfinak magyar történelmi munkáiban; akár múlt századi nagy történetírói iskolánknak még idegen nemzetiségű jezsuitáinál is, példáúl: a mrgyar születésű, de cseli származású Praynál és a tiroli Bombardinál, — le egész a német nyelvű protestáns Engelig és Feszlerig, mindannyinál történetünk eszményét képezte és képezendi mindörökké, a míg csak magyar történetírás lesz ! A többi ezek ellenében, mondjuk ki röviden, nem egyéb, mint mai megbamisítás és durva iuterpollatió ; és bélyegezzük meg mindjárt : szentségtelen megfertőztetése történelmünknek. Magasan tartva teliát mi is magunk előtt a magyar történelem, a magyar történetírás nagy eszméjét, repudeáljuk az ellenkező irányokat s tiltakozunk ellenök, lia nem is kell félnünk tülök, vagy szóról szóra czáfolnunk őket, — mit mások, például : Knauz, Szabó Károly és Zsilinszky már többször elvégeztek. Mi megvetjük itt egyszerűen a régi elavúlt és pogány eszmét, azt a míveletlen és barbár nézetet, mely kizárólagos nemzetiségi tlieoriákba belyezi üdvét s jövője ábrándos reményét. Mert mi régibb és erősebb alapon, a jog, a történet, a vallás és humanismus megszentelt alapján állunk. A régi pogány és barbár történet és jog nem ismert csak egy népet, csak egy nemzetiséget ; nem ismerte a népek egyenjogúságát és testvériségét. A hindunak minden, ki kétszer nem született, mlekkha volt ; a görögnek minden más nemzet barbár ; a töröknek gyaur és kefir, azaz : idegen és hitetlen. A »humanitas« szót, nem ismerte még a bölcs Platon sem és nem a tudós Aristoteles. Az Ó-Szövetség első hírdeté ugyan a népek egységét, de csak az Új-Szövetség telje törölte ki a barbár nevet ós tévé helyébe a hívőt és testvért ; mint a népek nagy apostola, Sz.-Pál immár hirdeté: »nincs többé pogány és nincs zsidó, nincs idegen vagy barbár és szittya, nincs szolga és szabad!« (Kolosziakhoz III. 11.) Valóban nálunk nincs idegen, és nincs szolga nép. Mindenki egyenjogú s ennek legfeljebb csak a politikai összetartozás s államkormányzat szüksége szab és vet határt a nyelvre nézve annyiban, mennyire az egységes államnyelv elkerülbetlenűl szűk séges minden civilisait államban.