Századok – 1876

SALAMON FERENCZ: B. Kemény Zsigmond emlékezete 56

SALAMON FERENCZTÖL-63 ezen oldalát a kornak, melyet a történelem transcendentalis részének nevezhetünk, hová a közönséges elemi segédeszközökkel nem lehet följutni, mélyebb igazsággal festette, mint bárki más. Igaz, hogy költői müveiben a históriai realitáshoz képest nagyításokat találunk; de azok a költői eszményítés elkerűlhetlen kellékei. A költő túlzásai mellett az alap hű voltában mindenütt föltaláljuk az avatott és gondolkodó történészt. Emlékbeszédei. s emlékbeszédszerű életrajzai (a két Wesselényi és Széchenyi), sőt több hírlapi czikkei is tanúsítják, mily mesterien avatott volt Kemény a jellemek fölfogásában és rajzolásában. Ha hozzá veszszük azt a magvas, erőteljes prózát, — mely Széchenyién kívül páratlanul áll irodalmunkban, — elmondjuk, hogy benne egy elsőrendű történetírói, talán egy Tacitus-szerű tehetséget vesztettünk. De nem ! Ez a tehetség életében is munkás volt s halála után sem szűnik meg munkás lenni. Habár képes lesz vala a világ legnagyobb irodalmaiban kiváló helyet elfoglaló történelmi mű megírására — regényeiben és politikai műveiben, históriai ismeretei és talentumai nagy értékűek voltak és maradnak , s egy historicus szakbeli önzése nem mehet annyira, hogy elismeréssel ne adózzék annak, kinek majdnem minden művét valódi történetírói szellem lengi át — és ha méltó helyet engedünk történetírásunk fejlődésének leírásában általán az 1825-től 1848-ig irt költőknek, mennyivel méltóbb hogy a történész megkoszorúzza annak sírját, ki épen ezen nemben valamennyi kortársa fölött áll. Habár históriai regényei nagyobb részét Kemény 1848 után írta, de irodalmi nevelkedése azon év előtt már be volt fejezve, s habár iskolája s publicistikai állandó foglalkozása a politika és történet realisabb, gyakorlatiabb tárgyaira vonták figyelmét, ama kor szelleme és izlése a költői forma iránti előszeretetet állandósította lelkében, annyira, hogy őt a regényírásra nem anyagi haszon, s még kevesbbé népszerűségi ösztön vagy ambitio vezette. Neki az lelkípzükség, az szellemi élvezet mámora volt. Nem tudott }ollat venni kezébe anélkül, hogy lelki tehetségei túlfeszült