Századok – 1876

ACSÁDY IGNÁCZ: Arneth „Maria Theresia’s letzte Regierungsjahre” cz. művének ism. 648

652 TÖRTÉNETI IRODALOM. vett, hogy egy ideig Bécsben attól tartottak, hogy a törvényhozás egész működését terméketlenné és meddővé teszi. Abból, hogy szerzője a bécsi udvari könyvtár első őre, hogy a könyv a császári nyomdából került ki, hogy irányelvei s az országgyűlés elé terjesztett királyi propositiók közt rokonság mutatkozott, kezdettől fogva azt következtették, hogy a munka az udvar megbízásából vagy legalább tudtával készült. De az ügyet homály borította ; még Horváth Mihály nagy történeti művének legújabb kiadásában is azt mondja, body az udvar »hihetőleg« tudott a dologrül, sőt talán az ő meghagyásából Íratott az Arneth munkájában a könyv keletkezésének története teljesen ki van fejtve, a mivel a szerző magyar történetírásnak is elismerésre méltó szolgálatot tőn. Kollár inűveaz áj adatok szerint csakugyan ha nem is hivatalos, de hatkvozoít&nfélhivatalosröpirat volt s Magyarország karait és rendeit, noha nem ismerték tisztán a tényállást, józan eszök és természetes ösztönük vezette, midőn az országgyűlésen mindenek előtt elégtételt követeltek az udvartól azon sértésekért, melyekkel Kollár irata a magyar nemzetet illette. A szerző maga azt állítja,hogy minden idegen ösztönzés nélkül támadt benne a könyve megirásának'gondolata. De mielőtt bele fogott a tervről báró Borié osztrák államtanácsossal értekezett. Midőn elkészült a munkával, annak legnagyobb részét szépen tisztára leírva átadta a bárónak ki csakhamar tudatta a szerzővel, hogy művét a Bécsben időző Bruckenthal Sámuel báró erdélyi kanczellárnak s Festetich Pál udvari kamarai tanácsosnak adta át megbírálás végett. Borié nem sokára Frankfurtba utazott, s úgy látszik egészen megfeledkezett a könyvről. így tehát a nyomtatási engedély kieszközlése végett Kollár, König államtanácsoshoz fordúlt, kinek közvetítése folytán Bruckenthal és Sperger József az államkanczellária egyik udvari tanácsosa neveztettek ki a könyvecske hivatalos censoraivá. Bruckenthalnak annyira megtetszett az, hogy az iratot dícsérőleg említette föl a királynénak, ki személyesen beszélni óhajtott ez ügyben a szerzővel ; a mi azonban Kollár az időbeli betegeskedése folytán elmaradt. Sperger is kedvezően nyilatkozott a műről, de König a kinyomatás előtt a magyar udvari kanczellária censurája alá óhajtotta azt bocsátani. Ez