Századok – 1876

NAGY ALADÁR: A pristaldusok 337

különfélék. 339 nak kell tekintenünk. Mindössze is tehát Kollár ezen eredményekre ju­tott értekezésében. Csak azt említi még, hogy a megyékben királyi em­berül »homo regina« gyanánt is szerepeltek. Tekintélyes közjogi írónk Bartal György 1 ) osztozik Kollár véle­ményében, midőn a pristaldusokat főleg végrehajtóknak tartja. Szerinte azonban a pristaldusok helyébe a homo regiusok léptek volna. Azonban mindezeknél tüzetesebben foglalkozott e kérdés megfejté­sével a nemzeti múzeum egykori igazgatója Miller Jakab Ferdinánd,kinek monograpliiáját előbb említők. Munkájának írására, mintő maga bevallja,az szolgáltatott alkalmat,hogy 1804-ben a keszthelyi Georgiconban az ura­dalmi ügyészség megtanulására egy újonnan alapított ösztöndíj a budapesti német hírlapban Pristaldusi stipendium ezím alatt hirdettetett. A nevezett tudós húsz fejezetben tárgyalja fejtegetéseit. Hivatkozásai nagyobbára, sőt úgy szólván kizárólag a törvénykönyvre és aVáradi Regestrumra szorítvák. Elmondja, hogy a pristaldusok főleg a XI.,XII., XIII. századi oklevelekben fordulnak elő, hogy a név nem latin, nem magyar, hanem inkább görö­gös, vagy a mi leginkább valószínű tót eredetű. Megemlíti, hogy más nemzeteknél a pristaldusok nyomaira nem találhatni, és azért e hivatal meghatározásában magok a magyarországi túdósok som értenek egyet. Némelyek a szó szoros értelmében a bírák szolgáinak tárták, mások helytelenül a mostani szolgabírákhoz hasonlíták, vagy még helyteleueb­bűl az ítélőmesterekhez vagy jegyzőkhöz ; noha a leggyakrabban vilá­gosan a királyi vagy káptalani emberek személyében jelentek meg, ho­lott egy 1269. évi nádori ítélő-levélbon ügyvédi szerepkörben fordúlnak elő. Ezek folytán véleménye abban összpontosul, hogy tekinthetők vol­tak ugyan bírósági szolgáknak (servi Judieum), de csak annyiban a mennyiben a bírósági cselekedeteknél mint a felok képviselőt tehát ügy­védekiil működtek. Miller Jakab fennebb idézett értekezésében közié mindazon pris­taldusak neveit, kik a Váradi Regestrumban előfordúlnak ; e szerint e névsor csupán néhány évnyi időközre vonatkozik, pedig számos okleve­leinkben még igen gyakran találunk pristaldusokra, kiknek egy vagy más esetben vitt szerepéből a kérdés megfejtésére érdekes adatokat nyerhetni. Ezen ok indított, arra, hogy számos eddigi kiadott okmánytá­rainkból a Miller által közlött névsornak mintegy kiegészítéséül össze­') Bartal G. Commentarii I. p. 346.

Next

/
Oldalképek
Tartalom