Századok – 1876
Állandó rovatok - Magyar történelmi társulat - 235
236 TÁRCZA. XVII-ik századból : a Thurzó György nádorét és a Zay Andrásét: mívelődés-történeti tekintetből fontos okmányok levén, a „Századok"-ban közzététetnek. 2. Dr. Kauitz Ágost kolozsvári egyetemi tanár »A budai tudóstársaság a Tudományok és Mesterségek gyarapítására« czíinü akadémiai tervezet eredeti mintáját mutatja be : mely úgy látszik, az 1828-diki törvényezikk alapján terveztetett, valószínűleg ugyanazon vagy a következő évben. Annak idejében midőn az Akadémia félszázados fennállásának alkalmából keletkezésének történetét megírandja, közöltetni fog azzal ki, e munka megkészítésével megbízatik. — 3. Károlyi Árpád Bécsből a csász. kir. kamarai levéltárból hat magyar levél másolatot kiild be : 3-at a XVI. s 3-at a XVII-ik századból. Egyet 1583-ban Wesselényi Ferencz írt Krakóból Sennyei Dorkának, a Wesselényi Farkas özvegyének, mely Deák Farkasnak adatik át az általa készített monographia számára. A többiek kellő bevezetéssel és tájékozással ellátva a „Századok"-ban fognak közzététetni. 4. Szaszinek Ferencz két okirat másolatát terjeszti be, melynek eredetijei az Árva-vármegyei Zineskál család levéltárában őriztetnek : az egyik egy kiadási jegyzék 1619. oct,—1621. febr. terjedő időből, a körmöczi kamaragrófnak kiszolgáltatott 150,358 m. frt összegről számadása a körmöczi kamarának, mely az azon időbeli pénzügyek történetéhez szolgáltat érdekes adalékot, másik 1685-től hasonlag pénzügyi tárgyakban irott levél. Köszönettel fogadtatnak. A kolozsvári ref. főiskola könyvtárának a Zichy Codex megküldetik. A társulat ügyészévé egyező szavazattal megválasztatik : dr. Unger Ferencz. Felolvastatik a pénztár vizsgáló bizottság következő két jelentése : I. Tisztelt választmány ! Alólírtak a »Történelmi Társulat« f. évi jan. 7-kén tartott választmányi üléséből a társulat pénztára s múlt 1875-ik évi számadása megvizsgálására küldetvén ki, megbízatásunkat f. évi január 17-én és 18-án teljesítettük s eredményképen van szerencsénk a következő kimutatást előterjeszteni :