Századok – 1876
SÁNDORFI: Telekessy Mihály kivégeztetésének történetéhez 125
126 TELEKESSY MIHÁLY TÖRTÉNETÉHEZ. sehol egy szóval sincs emlitve — pedig a Pelléi'dy család előkelő erdélyi család volt. / Kinek volt hát a követe ez a kirablott Pellérdy Ádám ? Istvánffy azt mondja a Mihály vajdáé: magával vitte azokat az ajándékokat, melyeket Rudolf, Zsigmondnak adott, ettől Báthory Endrére maradtak, s ennek elesése után a Mihály kezébe estek: s ez adat szerint Pellérdy csak 1599-ben távozhatott Erdélyből. Istvánffy mellett szól az 1600-iki XXII. törvényczikk, mely ez év apr. 4-én kelt, s így ír : »panaszkodik ő fölsége, hogy néhány nap előtt (ante paucos dies) Telekessy Mihály néhány szolgájával és jobbágyával, nem tekintve ő fölsége hitlevelét s az országos békét, országúton erőszakosan rabló módjára megtámadta ő fölsége Erdélyből jövő kocsiait, s ő fölsége holmiját elfoglalta és zsákmánynyá tette.« Hogy 1599 végén vagy 1600 elején Mihály vajda küldött Rudolfhoz követeket, Bethlen Farkas is írja (IY-ik kötet 483-ik lap), de nem nevezi meg őket. Ezek egyike vagy épen a követek feje volt Pellérdy. Ez adatokkal szemben különösnek tetszhetik. hogy maga Pellérdy Ádám a megraboltatása történetéről írt jelentésben »1599,« évet említ. Azonban ő maga egy adattal levelében kezünkbe adja a kulcsot, hogy az 1599. évszám Erdélyből kijövetelére vonatkozik, s kiraboltatása 1600-ban történt, írja ugyanis,hogy Bicséről febr. 29-én indult el — tehát a szökő év szökő napján. Az 1599-iki év pedig rendes — az 1600-iki ellenben szökő év volt. Ebből világosan következik, hogy kiraboltatása .1600, febr. 29-én történt. De lássuk sajátkezű vallomását : »Anno Dominj 1599. Jutottam By ezere 28. Die Feb. Indultam ky Biczeriil 29. die Febr. Thurzo uram eo naga jobbagia lovain Strelna fele, Jutottam Puhowra tizenket orakor, ot Puliowiak attak masz lovakat, es ket koczist az louak melle. Jutottunk Puhowrul Mesteczkoba, ot kertünk Thelekessy Ispaniatul masz lovakat, hogy ágion, de semmikeppen nem akart adni, miért ot nem attak, kynszeritettük Puhowiakat, hogy szinten Streluaigh uigienek benunket, ü feolssege marhaia mellett Mentem Thellekessy faluin altal ezeken Puhowrul Strelniczere : Hrabowkára Do-Hnani (DO/Í-nári) Mesteezko, Zarieze, Lissa , Lissanak Hataraban tolvailottak megh